“Csütörtökön 35 ezren voltak kint, pénteken 40 ezren, szombaton pedig 55 ezren, reméljük, hogy a vasárnapi futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat” – mondta vasárnap az MTI-nek a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki tavaly vette át a Zrt. irányítását, így ez az első Magyar Nagydíja vezetőként. “Az elmúlt 15 évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk.”

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: “Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot. A csütörtöki versenyzői eligazításon több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem optimális az aszfalt minősége.”

Gyulay azt mondta, vezetőként nincs ideje arra, hogy bárkinek is szurkoljon, ugyanakkor rendkívül tiszteli az összes pilótát, mert ahogy fogalmazott: “Mindegyikük igazi profi, aki tisztában van azzal, hogy egy hatalmas üzlet szereplője, így mindig a körülményeknek megfelelően viselkedik.”
    
A 26. Magyar Nagydíj 14 órakor kezdődik. Jelenleg, egy órával a rajt előtt a pályán borús idő, 17 Celsius fok van, viszonylag erős a szél, lóg az az eső lába, időnként szemerkél is, az aszfalt nedves.