A Hockenheimben a Ferrari által megrendezett és 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel jutalmazott helycsere nagy visszhangot keltett, sokan elmondták a véleményüket.

A Mercedes GP vezérigazgatója, Nick Fry például élesen elítélte az olasz csapat húzását, Michael Schumacher ellenben megértést tanúsított egykori otthona felé. A Schumacher-időkben szintén a Ferrari egyik vezetőjeként dolgozó, és így hasonló döntéseket meghozó Ross Brawn is a vörösek felé hajlik, a mercedeses csapatfőnök szerint nem jó a 2002 óta élő tilalom.

“Megértem, hogy az F1-es nézők csalódottak a vasárnap látottak miatt. A csapatutasítást tiltó szabály azonban már nem életszerű, a csapatoknak és az FIA-nak közösen kellene keresnie egy átlátható megoldást, amely megőrizhetné a verseny tisztaságát és óvná a sportot” – mondta Brawn a Gazzetta dello Sportnak, hozzátéve, hogy a megfelelő körülmények között a Mercedes is sorrendet állítana fel a pilótái között.

“A pilótáinktól azt kérjük, hogy ne ütközzenek, és ha egyiküknek esélye lenne a bajnoki cím megnyerésére, míg a másiknak nem, akkor mindkettőjüktől elvárjuk, hogy a csapat érdekében cselekedjen, hogy nem dobjuk el a lehetőséget.”