Hetven évvel ezelőtt a német légierő ezekben a napokban kezdte meg Nagy-Britannia elleni gigászi légi offenzíváját, az úgynevezett angliai csatát, de ennél is fontosabb, hogy egy kicsit több, mint hatvan évvel ezelőtt, 1950. május 13-án, egy volt világháborús reptéren, az angliai Silverstone-ban rendezték a sportág első világbajnoki futamát, a Brit Nagydíjat.

Az Alfa Romeóval akkor taroló Giuseppe Farina, Luigi Fagioli és Reg Parnell ma már a történelemkönyvek lapjaira tartozik, de ünnepelni ezúttal is fog majd valaki. Míg az idei bajnokság felezőpontját jelentő Brit Nagydíjon a Red Bull örömmel ismételné a tavalyi kettős győzelmét, a legutóbbi két bajnokból, Jenson Buttonból és Lewis Hamiltonból álló angol szupercsapat, a McLaren biztosan jóval többet akar majd elérni a hazai pályán, mint a borzalmasan sikerült 2009-es versenyen.

A wokingiaknak jó esélye is van arra, hogy házon belül döntsék el a győzelem sorsát, hiszen az elmúlt futamokon már így a mezőny legjobbjának tűnő MP4-25-ösre jelentős fejlesztési csomag – egyebek mellett a Red Bull-féle trükkös kipufogórendszer – kerül, míg ezúttal a fő rivális Milton Keynes-i csapat alig nyúl az autóhoz, igaz, a villámgyors RB6-os és az F1 egyik leggyorsabb pályájának kombinációja így fejfájást okozhat majd.

Ez történt tavaly

A Ferrari a radikális átalakítást jelentő valenciai csomag után sem állt le, Angliába is több újítást hoz, amire szükség is van, ha Fernando Alonsót még a bajnoki küzdelemben szeretnék tartani. Az Európa Nagydíj ugyan szerencsétlenül alakult az olasz csapatnak, de a puszta tempó alapján azért nem lehet őket kizárni az esélyesek közül.

Több más csapat is jelentős fejlesztési csomaggal érkezik Silverstone-ba, a két újonc, az előrelépés reményében Lotus és a Virgin is radikálisan átalakítja az autóját.

Vettel tavalyi pole-köre a régi nyomvonalon

Maga a versenypálya egyébként megújulással ünnepli a 60 éves évfordulót: az alaposan átalakított utolsó harmad a versenynaptár legnagyobb átlagsebességű helyszínévé teheti Silverstone-t, emellett pedig új előzési pontokat is teremt. Az új nyomvonal az Abbey kanyarnál hagyja el az eddigi pályát, és egy S, aztán egy egyenes után csatlakozik a célegyenest, majd a nagy köríves kanyart megelőző Brooklands szakaszhoz. A kör így 760 méterrel lesz hosszabb, ami becslések szerint négy másodpercet jelent majd az F1-esek számára és a remények szerint elősegíti az előzéseket is.

A hétvégén a nemcsak a pályán, de a versenybírók között is egy helyi hős kap helyet: ezúttal az 1992-es világbajnok, Nigel Mansell lesz a steward. Az előrejelezések szerint a mai és szombati nap szárazan telik, de vasárnap már előfordulhat eső.

Bár Silverstone egy időzónával arrébb van, az időmérő és a futam kezdési időpontját a kontinenshez igazítják, így mindkét esemény a hagyományos, 14 órás időpontban kezdődik majd. 

F1: Az angliai csata 2