Hiába volt a Red Bull RB6-osa az idény első harmadának legerősebb autója, a Milton Keynes-i csapat messze nem annyi pontot gyűjtött, mint amennyire lehetősége lett volna. Mostanra a McLaren átvette a kezdeményezést, és bár Sebastian Vettel megnyerte a legutóbbi futamot, a Red Bull mind az egyéni, mind a konstruktőri versenyben a második sorba szorult.

A tulajdonos, Dietrich Mateschitz tavaly már megtapasztalta egyszer a bajnoki esélyek elúszását, idén nem szeretné ugyanezt megélni:
 
“Először is: teljesen elégedett vagyok a versenyzőinkkel és az autónkkal. Amivel viszont nem vagyok, az az eredmény, ugyanis a papírforma szerint előnyben kellene lennünk, nem lemaradásban. A felzárkózáson kell dolgoznunk” – mondta a Salzburger Nachrichtennek.

A kérdésre, hogy ezek szerint a bajnoki győzelmet várja-e a csapattól, Mateschitz félreérthetetlenül válaszolt: “Természetesen, abszurd lenne bármi mást várni. Ha ilyen potenciál mellett nem várhatnám a bajnoki címet magunktól, akkor kitől lehetne egyáltalán?”