Ma délelőtt Jerezben Fernando Alonso a pályán is visszatért 2005-ös és 2006-os világbajnoki csapatához, a Renault-hoz. Alonso tavaly egy elég problémás szezont töltött a McLarennél, ahol végül csak egy ponttal, de a világbajnoki címről is lemaradt. 2007 azonban nem törte meg a kétszeres bajnokot, idén is mindent belead majd.

“Most is úgy lesz, mint korábban: az idény elején egyetlen dolog érdekel majd, az, hogy a lehető lgkeményebben dolgozzak, a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Tudom, hogy ezt sikerrel teljesíthetem is a Renault-val, mer már korábban is megcsináltam. Mindent beleadok, és tudom, hogy a csapat is mindent megtesz majd a győzelemért. Mindig ilyen a hozzáállásunk” – mondta ma Alonso a teszten.

A spanyol pilóta arról is beszámolt, hogy a távozása óta ugyan történtek változások, de nem lesz nehéz visszaszoknia.

“A csapat teljesen különbözik attól, amit 2006-ban itthagytam. Nagy változások történtek, sok téren fejlődtek, így bizonyos értelemben új kaland ez számomra. Ugyanakkor lehetetlen elfelejteni a hat évet, amit Renault-versenyzőként töltöttem, az emlékeim még nagyon élénkek.”

A Renault 2008-as szezonjáról, és az új autóról egyelőre óvatosan fogalmaz a bajnok:

“Láttam néhány adatot arról, hogy milyen teljesítmény is várható az R28-tól, de semmi több. Amikor az új autó bemutatkozik, természetesen mindig nagyok a remények és az elvárások, de ahogy mindig, most is meg kell várnunk, hogy az autó a pályára guruljon.”