David Coulthard és a Red Bull a Spanyol Nagydíjon pontokkal igazolta, hogy nem a levegőbe beszélnek, amikor az előrelépést, a BMW beérését tűzik ki célul. Míg az ausztrál Mark Webber az időmérőn és a futamon is elbukott egy mechanikai probléma miatt, a skót veterán hozta a jó eredményeket.

Coulthard már Bahreinben is zseniálisan versenyzett, de akkor fel kellett adnia a futamot, tegnap a spanyol pályán ugyancsak bajba került az utolsó körökben, de most kitartott, és megszerezte az ötödik helyet.

Pörögjetek, mert nem érek rá!

Pörögjetek, mert nem érek rá!


“Úgy éreztem az időmérő után, hogy a Renault-k előtt kellett volna lennem, ezért a rajtnál meg is előztem őket, oda kerültem, ahol lennünk kellett. Azt hittem, le kell állnom, mikor elvesztettem a harmadik sebességet – történt már ilyen a teszteken is -, de sikerült megoldanom. Sikerült csak a negyedik és ötödik sebességet használva vezetnem, ami miatt ugyan időt vesztettem az utolsó szektorban, de gyors tudtam maradni az elsőben” – mondta Coulthard a futam után.

A csapatfőnök, Christian Horner is nagyon elégedett volt a skót pilóta eredményével: “David tanított ma. Gyors volt, jól rajtolt, és jó volt a stratégia is. Az utolsó három körben ugyan megijedtünk egy kicsit a probléma miatt, de sikerült a tapasztalatát mozgósítva megoldania, és az ötödik helyre behozni az autót.”

Coulthard, aki épp a futam előtt fakadt ki a sajtónak amiatt, mert sokan a kora miatt nem tartják már az F1-be valónak, most fityiszt mutatott a fanyalgóknak. A későbbiekre pedig ugyanilyen folytatást ígér, ha sikerül a megbízhatóságot javítani: “A mi csapatunk fejlődött legtöbbet az idény kezdete óta. Ha a jó köridőkre hajt az ember, akkor persze más területeket hátrébb kell sorolnia a fejlesztésénél. Ez most a legfőbb gondunk, de azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy először inkább gyorsak legyünk, és utána foglalkozzunk a megbízhatósággal, mint hogy egy megbízható autóval csak a tizedikek legyünk. Biztos vagyok benne, hogy láthatunk még ilyen eredményeket a Red Bulltól az idény folytatásában is” – nyilatkozta magabiztosan Coulthard.