Az osztrák sajtóban mostanában erősen kritizálták a Red Bull csapatot, amely eddig nem felelt meg az előzetes elvárásoknak, a sztártervező, Adrian Newey alkotta autók – ide értve a Toro Rossókat is – még nem szereztek pontot idén.

 

Dietrich Mateschitz, a két csapat tulajdonosa szerint nincs szó krízisről:

“Egyáltalán nem állunk rosszul ahhoz képest, hogy a harmadik éve vagyunk a Forma-1-ben, méghozzá magáncsapatként” – mondta az osztrák milliárdos.

 


Mateschitz az eddigi sikertelenség okát – a renault-s Briatoréhoz hasonlóan ? a későn elkezdett fejlesztésben látja – a munkát hat hét hátránnyal kezdték, a csapat motor- és gumiszállítót is váltott a tavalyi szezon végén.

“Adrian [Newey] pedig az utolsó csavarig teljesen új autót épített a tavalyihoz képest. Új a szélcsatornánk is, amiről nemrég derült ki, hogy a tesztek kezdetén rossz eredményeket adott” – magyarázta Mateschitz.

 

Mark Webber tegnap Barcelonában az új fokozat nélküli váltót tesztelte, és a második helyet érte el Felipe Massa mögött. Bár a csapatnál még nem döntötték el, hogy az új váltót a következő, Spanyol Nagydíjon már be is vetik-e, az ausztrál pilóta elégedett a fejlődéssel.

 

“Sokat dolgoztunk a beállításokon, és sikerült is eltalálnunk. A versenyen mindig mások a körülmények, de úgy tűnik, hogy gyorsabbak lettünk. Egyértelműen jó irányba haladunk. Az új váltón is sokat dolgoztunk, szerdán kipróbáltuk nélküle is az autót, így már látjuk, hogy jó lesz. Majd kiderül” – mesélte Webber.

 

Még egy hír a Red Bull háza tájáról: a csapat pillanatnyilag teszt- és tartalékpilótát keres, ugyanis a még Bahreinben, a GP2 futamán megsérült Michael Ammermüller egyelőre nem épült fel. A legvalószínűbb jelölt a portugál Filipe Albuquerque, aki már két hete is beugrott a német helyett a Red Bull kolumbiai bemutatóján.