Elhagyhatja az F1-et a Toyota és a Honda 1

Elhagyhatja az F1-et a Toyota és a Honda

A Forma-1 2008-tól érvényes szabályai között szerepel egy a motorokra vonatkozó előírás, ami szerint a motorok 2010-ig azonos specifikáció mellett kerülnek a versenyautókba. A Renault, a Ferrari és Cosworth támogatta ezt a költségcsökkentő megoldást, de több csapat is ellenezi.

A Nemzetközi Automobil Szövetség a Brit Nagydíjig adott haladékot a csapatoknak, hogy kidolgozzák a saját elképzelésüket és az ezzel kapcsolatos saját ötleteiket. Viszont a csapatok nem jutottak eddig egyezségre, márpedig a szabálymódosításhoz a csapatok egyetértése kell.

Max Mosley az FIA elnöke bejelentette, hogy nem várnak tovább, és befagyasztják a motorokat, mert azok már kellően versenyképesek. “Jók a mostani motorok, 19.500-as percenkénti fordulatszámra képesek, megbízhatóak és elég erősek. Ezért ragaszkodunk a március 28-án kiadott szabályokhoz, nem lesz több egyeztetés.” – mondta Mosley.

Az FIA vezetője a csapatokat hibáztatta, mert azok korábban nem foglalkoztak a javaslataikkal. A szövetség már tavaly januárban összehívta a csapatokat egyeztetésre, de oda csak a Ferrari képviselője ment el, a többi csapaté nem.

Korábban a Honda vezetője Nick Fry úgy nyilatkozott, hogy bár neveztek 2008-ra, nem biztos, hogy rajthoz is állnak, ha életbe lép a szabály. Sőt a Toyota is csatlakozott Fry véleményéhez, miszerint a motorok befagyasztása a Forma-1 egyik lényegét veszi el, és ez esetben lehet, hogy ők is kiválnak.

A tervek szerint 2010 után sem térne vissza minden a jelenlegi helyzethez, hanem új struktúrájú motorokat vetnének be. Ennél nem a motorok térfogatát szabnák meg, hanem a felhasználható energiát. A csapatok azzal gazdálkodnának a verseny során.

Korábban is felvetette egy energiatároló rendszer alkalmazását Mosley. Ott egy gomb megnyomásával a pilóták előzésnél használhattak fel az energiából, amiből persze meghatározott mennyiség állt volna csak rendelkezésre.