Lassan egy évtizede húzódott a szabadalmi okokból indított bírósági eljárás Ludwig Schatzinger és a Daimler között, mostanra azonban döntés született, a Mercedes nem használhatja tovább a kabriókban nagy népszerűségnek örvendő Airscarf nevű ülésszellőztető és fűtő rendszert. A Mercedes szóvivője meglepődött a döntésen, hogy a jogi csatározás végén a szabadalmat birtokló Schatzingernek adott igazat a német bíróság. Így mivel a nyitott tetejű modellek kétharmadában megtalálható ez a funkció, jelentős kártérítés fizetésére kötelezhetik a Daimlert, továbbá nem értékesíthetőek a nyakfűtéssel felszerelt autók sem, az ezzel kapcsolatos reklámokat is el kell távolítaniuk. A megoldás azonban közel van, hiszen a szabadalmi jogok december végén lejárnak, így a Mercedes valószínűleg azonnal lépni fog az ügyben. A 130 éves gyártó egyébként élen jár a kabriózással kapcsolatos extrák fejlesztésében, a hagyományos szélfogó háló mellett a tetőkeretből kiemelkedő terelőelemmel és az említett Airscarf nevű berendezésekkel próbálja a lehető legkellemesebbé tenni a nyitott autózás élményét.
Pert vesztett a Mercedes
A Mercedes elvesztette az ellene indított, nyakfűtéssel kapcsolatos szabadalmi bírósági pert, így a jövőben nem adhatnak el autót ezzel a rendszerrel.