A szahíri pályán kimondottan szeles, és az esti időmérőnél – valamint a vasárnapi versenynél – melegebb körülmények között lezajlott a Bahreini Nagydíj utolsó edzése.
Péntek után a többség arra számított, hogy a Mercedes megtartja a vezető pozícióját, de a köridőm mást mutattak: Lewis Hamilton lett ugyan az első, de Sebastian Vettel mindössze 69 ezredmásodperccel volt csak lassabb, meg is előzte Nico Rosberget, akit pedig a második ferraris, Kimi Räikkönen követett.
Nagy kérdés, hogy az esti, kicsit hűvösebb és talán szélcsendesebb időben is megmarad-e ilyen kicsinek a különbség – ha igen, akkor kimondottan izgalmas kvalifikáció jön, nyílt csata lehet a pole-ért.
Az 5-6. pozícióban, lassan megszokottan a “senki földjén” zártak a Williamsek, mögöttük viszont szinte bármi lehetséges, ugyanis a 7. helyen végző Pastor Maldonadót és a 17. időt teljesítő Carlos Sainz Jr.-t bő hat tized választotta el, öldöklő küzdelem jöhet a Q2-ben.
Az edzésen egyetlen komolyabb incidens történt, a Red Bull-os Danyiil Kvjat a 4-es kanyarban kipördült, a lassan hátrafelé guruló autó megállítását pedig egy kicsit elkényelmeskedte, így az amúgy apró hiba az RB11-es kavicságyas megfeneklésével végződött. Az orosz pilóta járgányát időben visszajuttatták a bokszutcába, így a végén még pályára lépett.
A Bahreini Nagydíj kvalifikációja 17 órakor kezdődik.
Bahreini Nagydíj, 3. szabadedzés, Szahír, 2015.04.18.
| Név | Csapat | Idő | Kör | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Lewis Hamilton |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,599 | 13 |
| 2 | Sebastian Vettel |
Scuderia Ferrari | 1:34,668 | 14 |
| 3 | Nico Rosberg |
Mercedes AMG Petronas | 1:34,968 | 16 |
| 4 | Kimi Räikkönen |
Scuderia Ferrari | 1:35,141 | 13 |
| 5 | Valtteri Bottas |
Williams F1 Team | 1:35,393 | 18 |
| 6 | Felipe Massa |
Williams F1 Team | 1:35,471 | 15 |
| 7 | Pastor Maldonado |
Lotus F1 Team | 1:36,307 | 14 |
| 8 | Daniel Ricciardo |
Infiniti Red Bull Racing | 1:36,335 | 8 |
| 9 | Nico Hülkenberg |
Sahara Force India | 1:36,421 | 13 |
| 10 | Felipe Nasr |
Sauber | 1:36,429 | 18 |
| 11 | Jenson Button |
McLaren Honda | 1:36,488 | 14 |
| 12 | Danyiil Kvjat |
Infiniti Red Bull Racing | 1:36,548 | 7 |
| 13 | Marcus Ericsson |
Sauber | 1:36,612 | 17 |
| 14 | Max Verstappen |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,684 | 11 |
| 15 | Sergio Perez |
Sahara Force India | 1:36,727 | 14 |
| 16 | Fernando Alonso |
McLaren Honda | 1:36,899 | 11 |
| 17 | Carlos Sainz Jr. |
Scuderia Toro Rosso | 1:36,979 | 14 |
| 18 | Romain Grosjean |
Lotus F1 Team | 1:37,151 | 17 |
| 19 | Will Stevens |
Manor F1 Team | 1:39,745 | 12 |
| 20 | Roberto Merhi |
Manor F1 Team | 1:40,541 | 14 |


















