28 fotó
F1: A McLaren tart a Mercedestől 6 Lewis Hamilton nagy formában kezdte a Maláj Nagydíj versenyhétvégéjét, hiszen az első szabadedzésen félmásodperces, a másodikon jó háromtizedes előnnyel volt a leggyorsabb.  

“Jó napom volt. A múltkori futam után módosítottunk egy kicsit az autó balanszán, most sokkal elégedettebb vagyok, de még így is változtatunk majd, hogy javítsunk a hosszú etapos tempón, az sosem lehet elég jó. Keményen dolgozom, hogy a kvalifikációs és a versenybeállításaim is a legjobbak legyenek, azt hiszem, mostanra jobban kiismertük az autót nagyobb üzemanyag- mennyiségnél is” – mondta péntek legjobbja, aki természetesen Ausztrália után újabb pole-t akar.

“A második edzésen párszor kiszélesítettem a pályát a hosszú etapomon, nem lesz könnyű vigyázni a gumikra a versenyen. Az előzés itt könnyebb, mint Melbourne-ben, de így is az első sorból való rajtolás a legjobb, holnap természetesen ez lesz a célom.”

Jenson Buttonnak nem volt sima napja, délelőtt olajszivárgás miatt töltött kényszerszünetet a garázsban, délután pedig fékproblémát kellett nála javítani. Ezzel együtt ő is az első rajtkockát célozza szombaton.

“A délelőtt bosszantó volt, olajszivárgás miatt rövid lett az edzés, de végül nem számított olyan sokat, mert utána is száraz volt a pálya. Délután jót mentem mindkét gumikeverékkel, szerintem képbe kerültünk a gumikkal. De a hőség és a pára miatt így is nehéz lesz, akármelyik keveréken is megyünk, ha pálya felülete nem javul nagyon nagyot, akkor kemény lesz a vesreny, vasárnap jó néhányszor kimegyünk majd a bokszba.”

“A versenyre is jó autót szeretnénk, de a holnapi első cél a pole megszerzése. Sokkal könnyebb az ember dolga, ha a pole-ból rajtol, ezért nagy hangsúlyt fektetek az egykörös tempóra!”

A McLaren főnöke, Martin Whitmarsh az edzések után kiemelte, hogy a sikeres pénteki nap ellenére nem isznak előre a medve bőrére, kemény csata lesz szombaton és vasárnap is.  

“Szerintem a Mercedes nagyon erősnek látszik és úgy gondolom, a Red Bull sem mutatott még meg mindent, szokás szerint velük is számolunk, nagyon versenyképesek lehetnek. Persze nem voltunk elégedetlenek a mai munkánkkal, az előnyünk hasonló, mint Melbourne-ben.”

“Elég versenyképesnek érezzük magunkat, az autó jól reagál a változtatásokra, kiszámíthatóan viselkedik. A szeles idő ellenére Jenson és Lewis is úgy érezte, jól megy, de Sepang sokkal nehezebb pálya, mint az Albert Park, ezért holnap tovább dolgozunk a kvalifikációs balanszon. Izgalmas bajnokság van előttünk, több csapat is nagyon versenyképes, ezen a hétvégén is szoros verseny lesz!”