Az utolsó barcelonai teszten robbantott a Mercedes GP, az addig gyengélkedő autóval Michael Schumacher a legjobb időt futotta. Ez rögtön meghozta a hétszeres világbajnok kedvét, míg korábban visszafogott várakozásokkal, óvatosan nyilatkozott, most már nem tartja elképzelhetetlennek a futamgyőzelmet.

“Jó érzéseim vannak” – mondta Schumacher. “Egész télen nagyon keményen dolgozott a csapat az autó azon részein, amelyekről korábban megállapítottuk, hogy fejlesztést igényelnek. Nagyon ígéretesek a téli tesztek során gyűjtött adatok, de tudjuk, hogy a számok és a versenypályán mutatott teljesítmény között lehetnek különbségek.”

“Pilótaként mindig előrelépésről álmodozunk, azt hiszem, ez nekünk most sikerült. Harcban lehetünk a dobogós helyekért, sőt egyes versenyeken akár a győzelemért is. Szokás szerint az igazság a szezon kezdetekor derül ki, úgyhogy alig várom, hogy Melbourne-ben legyünk és lássuk a valós képet.”

“Ez az év más lesz számomra is. Tavaly minden új volt, a teszthelyzet, az autó, a csapat, a szerkezeti felépítés. Nagyon izgalmas volt, de mégis csak át kellett rágnom magam mindenen. Most, egy évvel később sokkal jobban tudom, milyen területeken kell dolgoznunk. Összerázódtam a Mercedesszel is, nagyszerűen képzett és elszánt csapat jött itt össze.”

“Élvezem, amit csinálok, hogy együtt dolgozhatok a Mercedesszel. Soha nem bántam meg a visszatérést, ha ez lett volna a következő kérdés.”