2 fotó
F1: A ferrarisok rászálltak Petrovra 3 Bár az Abu-Dzabi Nagydíjon Fernando Alonsónak elég lett volna a negyedik hely a bajnoki cím megszerzéséhez, a Ferrari hibás, csak Mark Webberre koncentráló stratégiai döntése miatt a spanyolt túl korán hívta ki a csapat kerékcserére, ami után beragadt Vitalij Petrov mögé, és a leintésig a renault-s mögött is maradt, csak a hetedik helyen ért célba.

Az orosz pilóta elárulta, hogy nemcsak Alonso volt sportszerűtlen a futam után – a spanyol a levezető körön beintett Petrovnak -, a versenyző és a Ferrari szurkolói sem kímélték, Facebook-oldalát becsmérlő üzenetekkel árasztották el az elmúlt időszakban.

“Sokan átkokat szórtak rám, amiért szerintük feltartottam Alonsót” – mondta a német Bildnek. “Ez nonszensz, semmi rosszat nem tettem. 39 körig előtte voltam, de nekem nem mondta senki, hogy ezzel Sebastiant (Vettel) segítem a bajnoki címhez. És ha (Alonso) meg is előzött volna, még Rosbergen is túl kellett volna jutnia. Én csak futottam a saját versenyemet, a Ferrari pedig hibázott taktikailag” – magyarázta.

Petrov arra is kitért, hogy Vettel nem neki köszönheti a bajnoki címet, és hogy a német nem is mondott neki köszönetet Alonso “feltartóztatásáért”.

“Megérdemli a bajnokságot. Az újságok csodáról írtak, de a kemény munkájának köszönheti.”

“Nincs meg neki a telefonszámom, de azt láttam, hogy a honlapján azt írta a szurkolóknak, hogy hálás nekem” – állította a 26 éves orosz.