Bár a Török Nagydíjon a pole-ból rajtolva volt esélye a Red Bull-os Sebastian Vettelnek arra, hogy közelebb kerüljön a bajnoki éllovas Jenson Buttonhoz, a német az első körben elkövetett hibája miatt végül nem csökkentette, hanem növelte a hátrányát.

Rubens Barrichello még egyszer sem bírt Buttonnal, és az eddig egyetlen komolyabban vehető rivális, Vettel is esélytelennek látszik – írják a nemzetközi sajtóban.

“A kérdés már nem az, hogy Button bajnok lesz-e, csak az, hogy mikor. Vettel még nem érett a címre. A Red Bull tehetsége mindent tönkretett az idei negyedik hibájával” – írta az olasz Gazzetta dello Sport.

Még nekik is nehéz lenne megfogni
Lauda szerint is a hibátlan Buttoné a győzelem
Szinte lehetetlen, hogy ne legyen bajnok
3 fotó
Még nekik is nehéz lenne megfogni

Még nekik is nehéz lenne megfogni

Még nekik is nehéz lenne megfogni


“A hibával Vettel ezüst tálcán nyújtotta át a győzelmet Buttonnak” – állt a Török Nagydíj után a spanyol Marcában.

Az uralkodó, de a címvédésre már esélytelen bajnok, Lewis Hamilton szerint nehéz helyzetben van Vettel: “Még csak 21 éves, és máris három futamot nyert (valójában csak kettőt). Óriási lehet rajta a nyomás, különösen, hogy a németek egy új Schumacherre várnak.”

Button csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a Red Bull a lemaradás miatt nyomás alatt áll, így a stratégiai hibára is nagyobb az esélyük: “Nem kívánom az ellenfelünket kritizálni, de az világos, hogy hátrányban vannak a bajnokságban, ezért többet kell kockáztatniuk.”

A Red Bull-os Mark Webber szerint csak a balszerencse veheti már el a bajnokságot Buttontól:

“26 pontos vezetés nagyon kényelmes helyzet. A pontrendszer miatt nem olyan könnyű elhúznia, ha a riválisok is állandóan teljesítenek, két kiesés pedig könnyen fordíthat a dolgokon, de kétségtelenül kiváló helyzetben van hét futam után.”

“Ha ezután csak szépen körbemegy és bezsebeli a pontokat, ahelyett, hogy győzne, akkor is nagyon sokáig tartana másoknak utolérni. A célba érés a kulcs számára, Jenson pedig elég tapasztalt ahhoz, hogy tisztában legyen ezzel” – magyarázta az ausztrál.

Lauda szerint is a hibátlan Buttoné a győzelem

Lauda szerint is a hibátlan Buttoné a győzelem

Lauda szerint is a hibátlan Buttoné a győzelem


Nemrég Fernando Alonso is a bajnokság korai végét jósolta, és ahogyan a spanyol, az osztrák legenda, Niki Lauda is lenyűgözve figyeli, hogy a Brawn és Button milyen hibátlanul versenyez idén:

“A csomagjuk ragyogó. Persze még így is lehetne hibázni, de Button egyáltalán nem hibázik, tökéletesen ural minden helyzetet.”