Eljön még az ő ideje?
Csak később állíthatják félre a veteránt
Jóban vannak, de mindketten győzni akarnak
Otthon megcsípheti a bajnoki éllovast?
4 fotó

Jenson Button ellenállhatatlan az idei szezonban, az első hét versenyből hatot nyert, alaposan háttérbe szorítva Rubens Barrichellót. A brazil csapattársat kevésbé izgatja az angol sikersorozata, pedig 26 pontos hátrányban van vele szemben: Barrichello úgy véli, még bőven fordulhatnak az erőviszonyok.

“Egy másodpercig tart. Tényleg csak egy másodperc kell ehhez” – nyilatkozta Barrichello. “Minden tapasztalatom ezt mondatja velem, nagyon nyugodt vagyok.” A brazil pilóta egyik kedvenc versenye, a Brit Nagydíj következik, amelyen a lehető legjobban akar szerepelni.

“Imádom a környéket, imádom a silverstone-i pályát. Nemcsak nyerni, mindent akarok: a pole-t, a leggyorsabb kört és a győztesnek járó serleget is. Előre kell néznem. Jenson most megrészegült a sikertől, minden összejön neki probléma nélkül. De egy napon jön majd a hullámvölgy, és én ott akarok lenni, hogy rögtön lecsapjak a lehetőségre.”

“Nem látok esélyt arra, hogy az összes hátralévő versenyt megnyerje. És amint nem fog nyerni, elérkezik az én időm, nem fogom kihasználatlanul hagyni a kínálkozó esélyt.”