A Forma-1-es pilóták előre húzták a szájukat a késő délutáni malajziai rajt és a monszun várható érkezése miatt, a történtek pedig őket igazolták: az idény második futama a rajtrácson, közel egyórás tétlenség után, eseménytelenül ért véget. A versenyzők szerint a lehető legjobb döntés született a verseny leállításával, amellyel egyébként igazolva is látják korábbi állításaikat.

“A futamot vagy nappal vagy éjszaka kellett volna tartani. Nem valahol a kettő között, ez őrület” – mérgelődött Felipe Massa, aki kilencedik helyével éppen lecsúszott a pontszerzésről.

“Nem hiszem, hogy korábban fantasztikus ötletnek tartottuk volna a késői startot” – kommentált Jenson Button, aki hiába nyert, csak öt pontot szerzett, mert a verseny félbeszakítására azelőtt került sor, hogy a mezőny teljesítette volna a táv 75 százalékát.

A blamázs ugyan egyértelműnek látszik, de Bernie Ecclestone szerint nincs ok a késő délutáni rajtidőpont felülvizsgálatára. A száguldó cirkusz ura az európai nézők kedvéért variált a melbourne-i és a sepangi starttal, most sem érzi ezt rossz döntésnek.

Glock kétszer is jól választott
57 fotó
Csak az esőn múlott?

Csak az esőn múlott?

Csak az esőn múlott?


“Csak az eső miatt vagyok csalódott” – válaszolta Ecclestone a kérdésre, hogy megbánta-e a futam helyi idő szerint délután ötórás kezdési időpontjának elrendelését. “Nem hiszem, hogy bármi gond lenne a start időpontjával, az esőről nem tudtunk. Ha kettőkor indult volna a mezőny, ugyanígy szakadt volna.”

Ecclestone fejtegetésében az egyetlen bökkenő, hogy a gond nem csupán az esővel volt – amelynek legvalószínűbb időpontjáról egyébként elég lett volna megkérdeznie a helyieket, hogy ne érje meglepetés – hanem azzal is, hogy a vastag felhőzet és a sötétedés miatt nem voltak megfelelőek a látási viszonyok. A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore azonban mintha egy követ fújna Ecclestone-nal.

“Ez az egész az időjárás miatt volt. A start időpontját lehet kontrollálni, a felhőket viszont nem” – fejtegette Briatore. “Nem volt szerencsénk, szombaton is ugyanakkor jött a vihar, mint vasárnap. Ha nem szakadt volna le az ég, a kezdés tökéletes lett volna az európai nézők számára, amíg ment, addig biztos élvezték is a versenyt.”