



Kitiltják a legszennyezőbb járműveket Budapest belső részeiből évente négy és fél hónapra, ha elfogadják a Fővárosi Közgyűlés új szmogriadó-rendeletét – tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől.
Az elképzelés szerint jövő évtől október 20. és március 8. között minden évben kitiltják a Hungária körúttól befelé eső városrészekből a legszennyezőbb járműveket. Ezeket a rendszámtáblán elhelyezett sárga, hatszögletű környezetvédelmi matrica jelöli.
A szmogriadó legmagasabb riasztási fokozatának elrendelésekor viszont Budapest egész területén a naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan, páros napokon csak a páros és a nulla számvégződésű járművek közlekedhetnének.
Kivételt képeznek a tömegközlekedési, valamint a tiszta gázüzemű, az elektromos hajtású, a hibrid és az Euro-5 környezetvédelmi kategóriájú járművek, továbbá a diplomáciai rendszámú gépjárművek, a mentők, a tűzoltók, a szemétszállítók, a rendőrök és a fővárosi polgármesteri hivatalok járművei. (Ők vajon miért?)
Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes előterjesztésében az a javaslat is szerepel, hogy az önkormányzat kezdeményezze a három szakminiszter októberben hatályba lépett rendeletének módosítását. Az ugyanis olyan szigorú előírást tartalmaz a levegő szállópor-tartalmával kapcsolatban, amelyet egyetlen EU-tagállam sem vezetett még be.
Forrás: MTI
