Fernando Alonso ennek ellenére is jól ment, az időmérő utolsó szakaszában a negyedik helyig jutott.
“Az izgalmas edzés még izgalmasabbá vált, amikor az egészet a bokszutcai irányítóközpont eszközei nélkül kellett levezényelnünk. Ennek ellenére Fernando a ragyogó negyedik helyről indulhat, méghozzá megfelelő mennyiségű üzemanyaggal, úgy vélem, ez az idei legjobb eredményünk eddig” – mondta a csapat műszaki főnöke, Pat Symonds.
Alonso szerint a futamon esélye van valami igazán jó eredményre is, pedig eredetileg nem számított sok jóra a hétvégétől.
“Nem sokat mentünk a hétvégén, és az időmérő előtt voltak még ismeretlen tényezők. Az autó egy kicsit még érzékeny, a pálya nagyon gyorsan változik itt, ezért igazán elégedett vagyok a negyedik helyemmel. A verseny teljesen nyitott lesz, esélyünk van a komoly pontszerzésre” – nyilatkozta az időmérő után a kétszeres világbajnok.
Alonso 2006-ban megnyerte a Kanadai Nagydíjat, de tavaly ügyetlenkedett, az első kanyart újonc módjára többször is elhibázta. A célegyenes utáni balossal idénre sem békült ki, a hétvégén többször is megpördült, a harmadik szabadedzést nem is tudta folytatni emiatt, és az időmérőn is voltak ott problémái. A negyedik rajthely jó, de ahhoz, hogy valóban pontokra válthassa a spanyol, a futamon hetvenszer kell majd hiba nélkül teljesítenie az első kanyart – a siker az eddig látottak alapján legalábbis kétséges.




