Milliárdokért szerződött
Fisichella, Alonso - jobb lett volna újra együtt?
Kovalainen túl sikeres volt
Piquet vajon veszélyes lesz?
97 fotó

Sokára lesz ilyen lehetőség megint

Sokára lesz ilyen lehetőség megint

Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjon a kiváló negyedik helyről rajtolt, és bár egy kicsit visszaesett, a bokszkiállások után is kilátása volt a harmadik helyre, amíg ki nem pördült. A kétszeres világbajnok szerint meg is nyerhette volna a versenyt, de a csapat rossz taktikára állította – a kiesés is emiatt következett be.

A versenyen Alonso a tömeges bokszkiállás után forgalomba tért vissza, majd beragadt az egykiállásos taktikán autózó Nick Heidfeld mögé, akit a gyengébb autóval nem tudott megelőzni, és végül hibázott.

“A stratégia rossz volt, többet akartunk, mint amire képesek voltunk. Győzhettünk volna, ha biztonsági autó alatt nem állok ki, hanem tovább vezetek. Heidfeld Kubica előtt volt, aki jócskán mögöttünk autózott. Ha a 25. körben álltam volna ki, győzhettem volna” – magyarázta az újságíróknak a kétszeres világbajnok.

“Nem sokszor lesz lehetőségünk, hogy a BMW-vel kelljen küzdenünk a dobogóért, és még kevesebbszer, hogy bírjuk a tempójukat úgy, mint ezen a hétvégén. Most volt esélyünk, de nem éltünk vele. Kétszer is megkérdeztem a csapatot, hogy biztosak-e benne, hogy ez a legjobb stratégia, mondták, hogy igen, úgyhogy kiálltam. Amikor láttam, hogy Heidfeld elém került, tudtam, hogy nekem volt igazam, jobb lett volna nem kimenni a bokszba” – panaszkodott a spanyol.