4 fotó
A nyáron lezárják a Szabadság hidat. Utoljára az augusztus 20-i ünnepségek idején lehet majd tömegközlekedéssel igénybe venni a hidat, utána bő egy esztendőn keresztül alternatív útvonalat kell keresniük azoknak, akik eddig erre jártak – tudta meg az InfoRádió.

Az autósokat az elvégzendő közműkiváltási munkák miatt már jóval korábban kitiltják a hídról, de a villamosforgalom csak augusztus 21-én áll majd le. Ez nemcsak a 47-es, 49-es villamos közlekedését érinti majd, hanem a 2-esét is. A hídon áthaladó járatok pótlását a felújítás idején a Petőfi és az Erzsébet hídon bonyolítják le.

Azért, hogy ne alakuljanak ki dugók a Gellért téren és a pesti oldalon, a lezárást jó előre táblákkal jelzik. A kiskörúton már korábban elkezdődnek a munkálatok, így ott is a villamosforgalom korlátozására lehet számítani. A tervek szerint a híd felújítása mellett elkezdik a 4-es metró Vámház téri és Kálvin téri megállóinak megépítését is.