Nem áll rajthoz az évadzáró Zemplén ralin a F2-es csoport 2002-es bajnokpárosa, Bútor Róber és Tóth Vili. A csapat ugyanis a franciaországi ralisorozat egyik murvás futamán versenyezhet ezen a hétvégén. Sajnos Tóth Vili nem tarthat Bútorékkal, mivel útlevelét korábban ellopták, majd visszaéltek vele, így most nem utazhat külföldre. Bútor navigátora a francia futamon Táborszki Attila lesz, akivel régebben már versenyzett együtt.

A Rallye Terre de Cardabelles-en a Bútor-Táborszki kettős egy Super 1600-as Citroën Saxóval fog indulni. Bútor a következőket nyilatkozta verseny előtt:

“Óriási kihívás előtt állunk, hiszen idegen autóval, egy teljesen idegen környezetben próbálunk szerencsét. Kicsit olyan érzésem van, mintha ledobtak volna a Holdon, hogy ott egyedül próbáljak meg boldogulni. Nagyon fontos tényezője a versenynek, hogy mindössze egyet lehet tréningezni a pályákon, így nagyon sokat kell majd improvizálnom.

A 15-ös rajtszám igen előkelő ebben a mezőnyben, de remélem a második napon már előrébbről indulhatunk. A legfontosabb célom az autót karcolásmentesen célba juttatni. A taktikánk egyelőre elég szimpla, az első két gyorsaságin felmérjük az erőviszonyokat, azután támadunk.

A kocsi, amellyel indulunk egy Super 1600-os, ilyennel egyetlen alkalommal mentem pár kilométert, de úgy érzem nem lesz gond megszokni. A kiutazással egyetlen kis fenntartásom van, a repülő, ugyanis nagyon félek odafent, és sajnos még egy whiskey-t sem ihatok meg lazításként…”