Barcelona híres versenypályáján ezen a hétvégén (is) dübörögnek a V8-as Ferrarik, a hegyoldalon legendás, a kétezres évek elejéről származó F1-es gépek fúriaszerű üvöltése visszhangzik. A lelátókon viszont alig lézengenek páran: ez egy házibuli, az olaszoknál ilyen az évzáró céges elhajlás, menekülőszoba és paintball helyett.

A Finali Mondiali idején itt nyüzsög a márkakupák összes résztvevője, szó szerint világraszóló összeröffenésnek ad otthon a pálya Montmelóban: kereskedők, tulajdonosok, versenyzők, és az őket követő, a programot működtető személyzet zárja itt a szezont. 

A nagy finálé alapvetően értük van: szezonjaik összeérnek, az utolsó olaszországi versenyhétvége mindenkinek közös, egyfajta bajnoki döntőnek is beillő esemény ez. A pilótákkal jön csapatuk is, és ez az, ami a Ferrarinak igazán fontos. Személyes találkozó, maranellói globális csapatépítő egy ütős hétvégébe sűrítve. 

Persze aki rajongóként látogat ki, az sem unatkozik, a pályán rengeteg különleges versenygépet a korábbi Forma-1-esektől kezdve a ritkaságszámba menő XX-program autóin át a közelmúlt GT-versenyeit leuraló gépekig. 

Miért pont Barcelona? 

Mugello volt eddig az esemény történelmi központja, 17 alkalommal rendezte meg a finálét, tavaly is Olaszországban ünnepeltek. Barcelona viszont most debütált ebben a szerepben: Valencia 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben volt házigazda, Abu-Dzabi 2014-ben, Daytona pedig 2016-ban.

A váltással a sorozat nemzetközi jellegét akarták hangsúlyozni, de a növekvő mezőny is azt diktálta, hogy egy nagyobb, jobb infrastruktúrával felszerelt pályát válasszanak.

12 fotó

Ebbe a buliba pedig nekünk is jutott meghívó, mert az alkalmat kihasználva a márka jövőjét, vízióját képviselő új típusokat leplezett le a Ferrari. 

Ezt is tipikus olaszos lazasággal oldották meg, a rendezvény helyszínén, a jeggyel érkező látogatók, vendégsereg által nyitott bemutatóterek, interaktív kiállítások között felállítottak egy fekete, jelzés nélküli sátrat, ahová csak az elektronikus eszközök leadása után engedtek be. Annyira vigyáztak, hogy külün kapuval vizsgálták az áthaladó firkászokat, kinél rejtőzik egy kép készítésre alkalmas eszköz. 

19 fotó

Belül a sötét teremben két vörös lepellel letakart autó várta a szakmai közönséget, és az is mutatja mennyire otthon érezte magát a Ferrari, hogy alapvetően olasz nyelven folyt a sajtótájékoztató. Nekünk maradt a szinkrontolmács, de az üzenet így is átjött.

A Ferrari kitart a benzinmotorok mellett, és az arra fogékony közönségnek nem nyomják le a torkán a hibrideket, és a tisztán elektromos hajtást.

Ezt a filozófiát mutatta a tisztán a márkakupába szánt versenyautó a Ferrari 296 Challenge Evo és ennek friss, utcai verziója a 296 Stradale.

296 Challenge Stradale – vissza a gyökerekhez

A 296 családfája érdekes ágat kapott. A hibridhajtással hízlalt ménest itt szélnek eresztették, és azoknak kedveznek, akik a nyers, könnyű, mondhatni klasszikus Ferrarik világát keresik. 

A  Ferrari most is ugyanabból a háromliteres biturbó V6-osból indult ki, mint a 830 lóerős GTB-nél, a 880 lóerős Specialénál és a márkakupás Challenge-nél is.

A GTB és a Speciale konnektoros hibrid, a Challenge-ből a versenyautó fejlesztésekor kivették a hibrid rendszert. Most ezt a receptet finomították az új Evo kivitellel és ami még fontosabbm ez került át egy rendszámozható autóba. A Stradale száraz tömege a gyári adat szerint 1330 kiló, 140-nel kevesebb a GTB-énél és 80-nal a Specialéénál.

A sportautó örök  igazsága itt is érvényre jut, a lefaragott tömeg felér egy alapos teljesítménynöveléssel. A Stradale 670 lóerőt ad le 8000-es fordulaton, 740 Nm-es nyomatékcsúcsa 6250-nél érkezik, és 8500-ig forog. Pokoli számok, de ugye a hibridek már 900 lóerő körül járnak. 

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 12

Óriási a hátsó szárny, de mivel utcai kivitel, bizonyos határokon belül kellett maradni, a karosszérián nem nyúljat túl az alkatrész

Százra 2,8 másodperc alatt ugrik, éppen úgy, mint a Speciale. Kétszáznál már kijön a teljesítménykülönbség, oda a Stradale 7,9, a Speciale 7 másodperc alatt jut el.

Előnyét versenypályán mutatja meg, a GTB gyári köre 1:21,0, a Specialéé 1:19,0, a Stradaléé 1:18,500 Fioránóban. Tehát 210 lóerő minusszal sikerült jobb köridőt összehozni, ez elég sokat elárul a gép határhelyzetben mutatott viselkedéséről. 

A 2992 köbcentis V6 szárazkarteres kenést kapott. A hengersorok 120 fokos szöget zárnak be, a két turbó közöttük ül. Az elrendezés a GTB-ből ismerős, a turbófeltöltők és a hővédő elemek a Challenge-ből származnak.

A töltőnyomás és a változó vezérlés szabályozását áthangolták, hogy amikor újra gázt adunk, hamarabb felépüljön a nyomás. Itt nem gondolkodik az elektronika, hogy miként hangolja össze a rendszer elemeit, a cél direkt azonnali gázreakció volt, ami hajszálpontosan adagolható.

Viszont az elektromos rész kiemelése több komponen áttervezését is megkövetelte. A klímakompresszor mechanikus hajtást kapott, az indítómotor és a generátor feladatát egy szíjhajtású indítógenerátor látja el. A Ferrari közúti autóban először alkalmazza ezt a megoldást.

A Stradale nyolcfokozatú duplakuplungos váltója nagy terhelésnél és magas fordulaton a Challenge-től átvett logikával, nagyjából 170 ezredmásodperc alatt kapcsol fel. Alacsonyabb fordulaton az SF90 XX Stradale megoldásából kiinduló, körülbelül 250 ezredmásodperces váltásokkal finomabban adja át a nyomatékot. Így ugyanaz a váltó tudja kiszolgálni a pályanapok nyaktörő tempóját, és a tengerparti krúzolást.

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 13

A kiegészítő aerodiamikai elemek mutatják: nem hétköznapi 296-osról van szó

Mivel a kiállított autó némán állt, így a fantáziánkra volt bízva a motorhang, ami az ígéretek szerint túllép a turbós surrogáson és mély röfögésen. Ebben szerepet kap a nagyobb átmérő, valamint a trükkös rendszer, ami még a katalizátor előtti szakasztól az utastér felé küldi a süvítő gázok keltette akusztikai hatást. 

A Ferrari ezen és a szívóoldali hang útján is változtatott, hogy fordulaton erősebben hallatszódjanak a V6 magasabb felhangjai. Aki pedig még ezen is tekerne egyet, kérhet külön, kizárólag pályára szánt kipufogót, amelyet a hivatalos márkakereskedésekben lehet fel- és leszereltetni.

A Stradale 617 kilónyi leszorítóerőt termel 250 km/óránál, 72 százalékkal többet a GTB-nél. Ebből a versenyautótól átvett fix hátsó szárny egymaga 270 kilót ad.

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 14

Ötpontos öv szolgálja a biztonságot versenypályán

A többihez az autó orrán és alján is végig kellett dolgozni a légáramlás útját. Az első lökhárító szélén az apró ívelt terelők a kerékjáraton kívülre irányítják a levegőt, hogy az első kerekek körül kialakuló zavar kevésbé rontsa a padló alatt dolgozó elemek hatásfokát. Elöl három, hátul két pár örvénykeltő segíti a padlólemez munkáját, a hátsó diffúzor terelőbordái pedig az áramlást tartják a megfelelő csatornákban.

A légterelő ennél a tempónál csak addig ér valamit, amíg fékezéskor és irányváltáskor is kiszámíthatóan dolgozik. Ahogy az autó orra bólint, változik a padló magassága és szöge. A Stradale első csomagtere mellett két légcsatorna köti össze a padló környékét a karosszéria felső részével.

A Ferrari „aerodampernek” hívja őket, a feladatuk pedig az, hogy fékezéskor a leszorítóerő kevésbé változzon az autó bólintásával. A hűtőkből távozó forró levegőt közben a motorháztetőn át, a szélvédő és a tető felé vezetik el. A csatornákat úgy alakították ki, hogy a kiáramló levegő a fő aerodinamikai felületeket és a klíma légbeömlőit is elkerülje.

A futómű ugyanezt a célt szolgálja a maga eszközeivel. A rugók merevsége a Ferrari szerint nagyjából kétszerese a korábbi alkalmazásokénak, a félaktív lengéscsillapítók pedig külön hangolást kaptak.

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 15

A Ferrarinál tudják mennyire puritán belsőt visel el a vásárlóközönség, azért a kárpitok, alapvető extrák maradtak a beltérben

A tömeget kívül-belül faragták, az opcionális kovácsolt keréktárcsákkal nagyjából 11,9 kilóval csökken a rugózatlan tömeg. Ez az a tömeg, amelyet a futóműnek minden úthibánál és kerékvetőnél meg kell mozgatnia. Az utastérben is lehet faragni a kilókból. Az SF90 XX Stradaléban bemutatott szénszálas csővázas ülések a Ferrari szerint 25 százalékkal könnyebbek a hagyományos versenyüléseknél.

A Pirelli sem maradt ki a buliból, csak ehhez a típushoz ehhez az autóhoz fejlesztették a Pirelli P Zero R és a fél-slick P Zero Trofeo RS gumikat. A Ferrari a GTB-hez képest hét százalékkal jobb maximális oldalirányú teljesítményt ad meg, amit a gumik, a futómű és az aerodinamika együtt hoz össze.

A féknél az első 398 milliméteres karbonkerámia tárcsák mögé nagyobb légáramot biztosító csatornák kerültek, hátul 380 milliméteres tárcsák dolgoznak. A hibrid 296-osokban lassításkor a villanymotor is besegíthet, itt a mechanikus fékrendszer hűtésének kell bírnia a sorozatos nagy lassításokat.

A kibelezett, pályára szánt gépeknél mindig kérdés, mennyire lehet messzire menni, mit visel el a vevő? Örül az ötpontos öveknek, de azért nem szeretne lehúzhatatlan plexi ablakokat?

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 16

Laikus nem mondja meg a különbséget a két kivitel között

A Stradale vadsága ellenére azért maradt alapszinten civilizált, meghagyták az első csomagtartó is, 67 literrel, az ülések mögött pedig további 88 liternyi rakodóhelyet ad meg a Ferrari. Eközben az utcai felszerelésben ott az adaptív tempomat, a mátrix LED-es fényszóró és a manőverezést segítő első-hátsó kamera.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ez nem egy gyűjtői, limitált széria, bárki megveheti, és annyit gyártanak amennyit felszív a piac, az eladási számok pedig mutatják majd, hogy mekkora igény van a jó öreg, csak benzin-levegő keverékkel üzemelő Ferrarikra. 

296 Challenge Evo – maradt 700 lóerős, mégis gyorsabb

A márkakupa 2024-ben kapta meg az első V6-os autóját a 296 Challenge-dzsel. Az Evo az elődhöz hasonlóan 700 lóerős 7500-as fordulaton, 6000-nél 740 Nm-t ad le, a váltó hétfokozatú duplakuplungos. A száraz tömeg itt is 1330 kiló. A fejlesztők a gumik terhelésén, az aerodinamikai beállítások tartományán és a versenytempó fenntarthatóságán dolgoztak. A gyári összehasonlításban az Evo 0,8 másodperccel gyorsabb Mugellóban, nagy leszorítóerejű beállításban.

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 17

Könnyebb tartani vele a jó köridőket, és a gumi sem darálja le az Evo kivitel

Az eredeti 296 Challenge-en főként a hátsó szárny szögével lehetett alkalmazkodni az adott pályához. Az Evóhoz két konfiguráció jár. A nagy leszorítóerejű beállításban a maximális leszorítóerő 12 százalékkal magasabb, ez 250 km/óránál plusz 100 kiló. A kis légellenállású csomag kisebb szárnyszöggel és az első lökhárítóról eltávolított légterelőkkel négy százalékot farag a minimális légellenállásból.

A Ferrari szerint az Evo hosszabb etapokon egyenletesebb tempóra képes és kevésbé használja el a gumikat. Ennek 2027-ben külön jelentősége lesz. Az európai márkakupában Mugellóban, Hockenheimben és Valenciában 40 perc plusz egy körös futamokat rendeznek, kötelező bokszkiállással, két pilótával.

Az Evo 2027-ben az európai és az észak-amerikai sorozatban áll rajthoz először, a regionális bajnokságok 2028-ban kapják meg. A közel-keleti sorozat már 2026 decemberében elindul Bahreinben, majd Katar, Szaúd-Arábia és Abu-Dzabi következik.

Kőkemény élményre vágyó vevőkhöz szól a megcsonkított Ferrari 18

A csúcsteljesítmény nem változott, a köridők mégis javultak az Evo kivitellel

A márkakupa egyszerre bővül új helyszínekkel és új futamformátummal. Az ügyfelek között ott vannak a rutinos amatőrök és azok a fiatalok is, akik később GT3-as mezőnyben szeretnének versenyezni. Az Evóhoz kérhető, kivehető utasülésbe például beülhet az instruktor egy edzésen, a futamra pedig visszaállítható az együléses kialakítás.

A hibridként induló 296 „csonkítása” egyértelmű üzenet. A Ferrari látja azokat a vevőket, akik a viharosan változó világban is megélnék a nyers, pályára termett Ferrari vezetési élményét, és nem a Luce, vagy a pokoli erős, nagyra és nehézre hízott GT-k felé húznak. 

Csakhogy ez az élmény közúton már veszélyes, és nehezen elérhető. Az utak zsúfoltak és szűkek lettek, a kamerák keresztüzében pedig okafogyott a 6-700 lóerős teljesítmény.

Ezért a versenypályák felé fordítják tekintetüket az olaszok, és bővitik a valóban ide szánt, ilyen körülmények között élvezhető típusok kínálatát, legyen szó a „valódi” versenysorozatban jegyzett Challenge kivitelről, a GT3 technikáját öröklő 296 Modificata-ról, vagy az utcai használatra azért alkalmas Stradaléáról.