Ha egy márka megjelenik egy autókiállításon, de nincs igazi megmutatásra érdemes újdonsága, még mindig elsütheti azt, hogy egy tanulmányautót tesz közszemlére. Így tesz az Opel is a Párizsi Autószalonon. A rüsselsheimi márka standján azért van látnivaló, mert testközelből lehet megtekinteni Forma-E-versenyautójukat, és kivitték a Corsa GSE-t is, melyet a nagyközönség most először látható, de a Vezess már zárt pályán is hajtott vele.

A fő attrakciót azonban az Opel Sports Tourer eXperimental Concept, röviden Opel STX Concept jelenti. Beszédes a név, hiszen az ST rövidítés és a Sports Tourer szavak a kombikat jelölik az Opel szótárában, a Conceptet pedig nem nagyon kell magyarázni.

Az STX Concept a gyártó saját bevallása szerint az Opel formanyelvének következő fejlődési szintjét szimbolizálja: még merészebb, még letisztultabb, még érzelmesebb és még hatékonyabb. „A tanulmány olyan jellegzetes részleteket mutat be, amelyek a jövő Opel modelljeiben is megjelennek” – mondta Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója.

Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 2
Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 3
Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 4
Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 5
Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 6
11 fotó

Azt már azért rögtön az elején leszögezik, hogy a jövő kombija elektromos, ez pedig rögtön meghatározza sokak szájízét. Tudják ezt az Opelnél is, hangsúlyozzák is, hogy hogy a jövőbe mutató technológiának nem szabad eltávolítania az érzelmeket az autóból, hanem inkább fel kell erősítenie azokat. Ezt a feladatot lényegében áttolták a dizájnerekre, akik nem sok gátat szabtak fantáziájuknak.

Jó nagy arcot rajzoltak például az STX Conceptnek, hangsúlyosabbá és merészebbé vált az Opel Vizor, az emblémát is magába foglaló világító terület. A jármű orra szinte ék alakú, mely még inkább a sportosságot hangsúlyozza, ahogy a középen megtört gépháztető is. Síkba simuló, precízen formázott a teljes karosszériafelület, melyből masszívan kiemelkednek a hátsó kerekek. Látványos a kialakítás, de hátsó utaskényelmi szempontból nem tűnik túl komfortos megoldásnak, és a csomagtér helykínálatát is negatívan befolyásolja ez. Persze ez továbbra is egy tanulmányautó, ott pedig mindent szabad: például 22-es kerekekre tenni az egészet.

Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 7

 

Komoly aerodinamikát képzel az STX Concept mögé az Opel, és nem csak a kamerával helyettesített külső visszapillantókra kell itt gondolni. A tanulmányautó aktív aerodinamikai rendszerrel rendelkezik, amely folyamatosan alkalmazkodik a vezetési helyzethez, a hátsó részen mozgó elemek segítségével optimalizálja a légáramlást, csökkenti a légellenállást és javítja a stabilitást. Például megfelelő sebességnél kék színű diffúzorok nyúlnak ki a hátsó rész alól, a kerekek mögött pedig függőleges lökhárítóelemek nyúlnak oldalirányban hátrafelé, hogy támogassák az áramvonalas kiállást. Ezek segítségével 200 km/óra feletti végsebességet álmodtak meg az autónak.

A beltérből nem mutattak sokat, de a 2023-as Opel Experimental és a 2025-ös Opel Corsa GSE Vision Gran Turismo „Painting with Light” elképzelését emlegették, mint minta.

Durva lenne, ha ilyen kombik lepnék el az utakat 8

Szívesen látnál hasonló kombikat az utakon?
Igen
83% (15)
Nem
17% (3)

A Stellantis többi márkája is készült a Párizsi Autószalonra: