A férfi idén januárban szabadult, mivel korábban közúti veszélyeztetés mellett ittas vezetésért szabadságvesztést szabtak ki vele szemben, és eltiltották a vezetéstől is. Ennek ellenére néhány hónappal később ismét volán mögé ült: májusban nagy mennyiségű alkoholt ivott kaposvári tartózkodási helyén, majd ismerőse autójával egy belvárosi áruházhoz hajtott.

A parkolóban olyan részeg volt, hogy nekiütközött egy másik autónak. A baleset után azonban nem várta meg a másik jármű vezetőjét, úgy hajtott el, hogy az adatait sem hagyta hátra.

Júniusban ismét ittasan vezetett, ezúttal szintén egy ismerőse autóját. A férfi az autó tulajdonosát akarta elvinni a rendőrségre, ám nem jutottak el odáig: útközben rendőrök igazoltatták őket. A férfit ezután alkoholvizsgálatra és mintavételre előállították.

Az ügyészség szerint a férfi a korábbi büntetése és vezetéstől való eltiltása ellenére sem hagyott fel a szabályszegésekkel. Az ügyben most bíróság dönthet, az ügyészség pedig letöltendő szabadságvesztést, a közügyektől, valamint a vezetéstől való végleges eltiltást indítványozott.