Az elmúlt években a McLarennél érezhető volt, hogy szeretnének a korábbiaknál jobban kötődni örökségükhöz. Ez leginkább abban volt tetten érhető, hogy versenyautóikat papajaszínűre festették, (közel) olyan árnyalatúra, mint amilyennel az alapító Bruce McLaren is a legtöbbször versenyeztette járgányait. Nemrég a kivimadár sziluettjét is elővették, utalva az alapító-névadó új-zélandi származására, most azonban ennél is továbbmentek.
Fogták ugyanis fő emblémájukat, a McLaren-feliratot, és lecserélték valami egészen újra – vagyis újnak tűnőre. A letisztult, aláhúzott c-vel írandó forma ugyanis a legelső McLaren-embléma modern időkre szabott verziója, melyet Bruce ifjú évei ihlettek. A családnak ugyanis az aucklandi Remuera településén található egykori szerelőműhelyére nagyjából ilyen betűkkel írták fel, hogy az ember épp McLarenék előtt áll. A fiú itt építette első autóját, mellyel aztán később első győzelmét is megszerezte.




A McLaren másik logója, a Speedmark nevű görbe alakzat változatlan maradt. Utóbbit gyakrabban használják például a Forma-1-ben, de ott, ahol a márka neve önállóan szerepel, már az új formátummal lehet találkozni.
A korábbi McLaren-felirat egyébként 1981 óta nem sokat változott, a betűk szélesedtek párszor az évtizedek során, valamint 1998-ban nyerte el először a fentebb említett Speedmark az ismerős görbe formáját. Az új logó kapcsán a szokásos „túl letisztult” kritikán túl épp az kapta a legtöbb észrevételt, hogy a márka lényegében attól a dizájntól válik meg, mely a legfőbb sikereikhez köthető.
Mostanában szeret a hagyományokkal szakítani a McLaren, igaz ez egyik legutóbbi modelljükre is:





