Pénteki délután folytatódott a Forma-1-es Olasz Nagydíj programja a második szabadedzéssel. Ideális körülmények között finomíthatta a beállításokat a mezőny Monzában, a levegő 33, az aszfalt 57 fokos volt a 60 perces edzés elején. Az órára úgy fordultunk rá, hogy az első gyakorlást a Ferrari húzta be a hazai szurkolók örömére.

Az első szabadedzés után többen is visszakapták az autójukat az újoncoktól, az élcsapatoknál például Max Verstappen csak ekkor kezdte meg a munkát a Red Bull-lal. Már az első percektől nagy volt az aktivitás a pályán, csak az első gyakorláson leálló Sergio Perez-féle Cadillac, valamint Fernando Alonso „késett” az Aston Martinnal.

Alapvetően nyugis volt az óra, bár az első negyedórában igencsak veszélyes szituációba keveredett Lando Norris. A McLaren világbajnoka elé a célegyenes végi féktávon mozgott be Lance Stroll az Aston Martinnal, Norrisnak a füvön kellett kerülnie.

A sorrendet eldöntő gyorskörök a legtöbbeknél féltáv magasságában születtek meg, a lágy gumis próbálkozások után az utolsó kb. 20 perc már a versenyszimulációké volt megtankolt autókkal. A leggyorsabb időt George Russell futotta a Mercedesszel, de nem volt messze tőle Charles Leclerc sem a Ferrariban: az ezüst és a vörös autó között 12 század volt a különbség. Századokkal lemaradva lett harmadik Andrea Kimi Antonelli a másik Mercedesben, a sormintát pedig Lando Norris „rontotta el” a McLarennel. Lewis Hamilton a másik Ferrarival ötödik lett, megelőzve Oscar Piastrit (McLaren).

Beleköpött Russell az olasz F1-rajongók levesébe 2

Charles Leclerc (Kép: Mark Thompson/Getty Images)

Akiknek látványosan nem ment a szekér, az a Red Bull. Verstappen a Racing Bullsok és a fejlesztett Ferrari-motorral villogó Oliver Bearman (Haas) gyűrűjében csak a 9. lett, míg a beugró Liam Lawson legjobb ideje a 12. helyre volt elég. A holland sokat panaszkodott autójára.

Beleköpött Russell az olasz F1-rajongók levesébe 3

A teljes eredménylista

A versenyszimulációk során egy hiba összejött Leclerc-nél, a monacói megforgott a Roggia-sikán kijáratánál, de ennek nem lett következménye. Franco Colapinto is kis híján eldobta az Alpine-t az utolsó percekben, veszélyes helyen csúszott meg az argentin. Technikai problémák nemigen jelentkeztek, leszámítva az Audit, ahol Gabriel Bortoleto versenyszimulációját fogták néhány perccel rövidebbre.

Érdekes volt még látni az utolsó percekben azt, hogy páran már megkezdték a szélárnyékozás gyakorlását, köztük a McLarennel. A Ferrarinál is számolnak ezzel, Leclerc árult el erről részleteket a hétvége korábbi részében:

Ami a monzai hétvégét illeti, a program a harmadik szabadedzéssel folytatódik szombaton 12:30-tól.