Korábban már lehetett olvasni a Vezessen a Yugóról, amelyet egy Aleksandar Bjelić nevű, német állampolgárságú, de szerb felmenőkkel rendelkező vállalkozó-professzor kíván feltámasztani, mint az egykori Zastava szellemi örökségét. Terveit időnként komolyan vehetően prezentálja, nagy expókra látogat el, és előadásokat tart, aztán viszont hónapokig tartó hallgatás jön.

A csendet most megint megtörték, mégpedig azzal, hogy az első új-Yugóból immár kabrióváltozatot is készítenének. A szabadidő-járműves jegyeket felsorakoztató autó lényegében a Volkswagen T-Roc vászontetős változatát élesztené ezzel újjá, némi jugoszláv nosztalgiával fűszerezve, de természetesen teljesen függetlenül az elbocsátásokat tervező gyártótól.

A Yugo LinkedInre feltöltött videójának utolsó képkockájáról kiderül az is, hogy az egyelőre név nélküli modell 4120 mm hosszú lenne, azaz a T-Rocnál egy méretosztállyal kisebb. Vonásait még daciásnak is lehet nevezni, különösen az első fényszórók környékét, míg a beltérben szintén Renault/Dacia-ihletésű kormányt lehet látni az aprócska, szemcsés képen – noha a márkának nincs köze a Renault cégcsoportjához.

Korábban az új Yugo kapcsán azt ígérték, hogy hajtásáról egy hibrid erőforrás gondoskodna, amelyben a benzinmotor elsődlegesen áramot termelne, a kerekek forgatásába nem, vagy csak nagyon minimálisan lehetne tölteni. A B-szegmensbe szánt kisautót külső áramforrásról nem is lehetne tölteni, fogyasztása azonban így is alacsony, 2,2 l/100 km lenne.