Mintha szégyellné, annyira nem hangsúlyozta a Mazda, hogy a 2027-es modellévben erősebb lesz az MX-5. A többszörös Guinness-rekorder roadster 1,5 literes szívómotorja 136 lóerővel és 155 Nm forgatónyomatékkal gondoskodik a szórakozásunkról – korábban 132 lóerőt és 152 Nm-t kaptunk ugyanettől a motortól. Egy ideje az EU-ban nem elérhető a 2,0 literes motor a modellhez, a szigorúbb emissziós normák miatt. Mostanra a raktári darabok is elfogytak, jól jön ezért a plusz teljesítmény.




A minimális erősítéshez optimalizálták a motor beállításait, valamint új, még kisebb ellenállást eredményező kenőanyagot alkalmaztak. A teljesítmény növelésével párhuzamosan a motor akusztikai jellemzőit is módosították.
A motor nem csak erősebb, de takarékosabb is lett, a korábbi 6,3 helyett 6,1 liter/100 km a WLTP szabvány szerinti átlagfogyasztása. Ebben a motort érintő módosítások mellett az új, kisebb gördülési ellenállású abroncsok is szerepet játszanak.
Egy új szín és egy új felszereltségi szint is felkerült a kínálatba. A Zinc Green egy látványos olajzöld árnyalat, amely határozottan ipari, katonai hangvétele ellenére jól áll az autónak. Új a Yakudo kivitel, amelynél ezüst színű külső dekorelemek társulnak Alcantara belső térrel.
A Homura kivitelben a Sparco ülések, Brembo fékek, Bilstein lengéscsillapítók mellé, megjelenik a toronymerevítő is, javítva a futómű merevségét, s így a visszajelzéseit. A 2027-es modellévi Mazda MX-5 októbertől elérhető.
Épp néhány hete járt a Vezess szerkesztőségénél a 2026-os MX-5. Nézd meg a tesztünket róla:





