A Honda eredetileg a Prelude kupén vezette be azt a funkciót, amely a manuális sebességváltás illúziójával erősíti a vezetés élményét. Mostantól ez az S+ Shift rendszer a Civic hibridhez is elérhető.
A kormány mögé szerelt kapcsolófülek, amelyekkel egyébként a regeneratív fékhatás erősségét lehet szabályozni, szolgálnak a virtuális sebességváltó szabályozására: a rendszer nyolc imitált fokozatban szabályozza a hajtáslánc működését. A lépésenként változó motorfordulatszám és hanghatások csak Sport üzemmódban elérhetők.




A rendszer lassításkor is működik, azaz motorfékkel támogathatjuk meg a sebességvesztést.
A Civic család másik fejlesztése a Sport kivitelt érinti. Az első üléseken, mind a négy ajtó belső paneljén, a középső kartámaszon és a kormánykeréken piros díszítő varrást kapunk, amire a műszerfal piros betétje erősít rá.
Szintén újdonság a Civic Sport esetében az alapáras, 12 hangszórós Bose audiorendszer.
Emellett megjelenik a Civic e:HEV felszereltségében az A-oszlopra szerelt vezetőfigyelő kamera, amely észleli, ha a sofőr álmos, vagy tekintetét huzamosabb ideig leveszi az útról.
A frissítés utolsó lépcsője egy friss metálszürke karosszériaszín; a modell továbbra is kérhető fekete, fehér, kék és piros színekben.
A Civic kizárólag hibridként elérhető. A 2,0 literes benzinmotorra épülő hajtáslánc rendszerteljesítménye 184 lóerő, az autó 7,8 mp alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,6 liter/100km.




