„Stanićiből kellett elmenekülnünk. Szerencsére mindenki rendben van, a kocsik viszont kaptak rendesen” – így kezdődik annak a magyar családnak a beszámolója, akik a csütörtök este elhatalmasodott dalmáciai (Horvátország) tűz közvetlen közelében nyaralt.

„Nagyon gyorsan terjedt a tűz. Mi, amint megéreztük a füstszagot, elkezdtünk összepakolni, akkor még nem gondoltuk, hogy ekkora a baj. Feltámadt a szél, és nagyon hamar megfordította a tűz terjedési irányát. Pillanatok alatt mellettünk kezdett el lángolni a terület” – olvasható Virág bejegyzésében. A képeken jól látszik, hogy mennyire közel voltak a lángokhoz, az autók egyes elemei is megolvadtak.

6 fotó

A horvát hatóságok is alátámasztják, hogy rendkívül gyorsan változott a helyzet

A Horvát Tűzoltó Szövetség szerint augusztus 13-án 20:15-kor érkezett az első bejelentés a Lokva Rogoznica térségében keletkezett szabadtéri tűzről. Fű, alacsony növényzet és fenyőerdő is lángra kapott, miközben erős szél nehezítette az oltást és gyorsította a tűz terjedését. Már 23 órakor 110 tűzoltó és 33 jármű dolgozott a területen, további egységeket pedig más megyékből rendeltek a helyszínre.

A szél néhány óra alatt Omišig vitte a tüzet

Az éjszaka folyamán a helyzet tovább romlott. A tűz Lokva Rogoznica felől Omiš irányába haladt, és hajnalra már a város fölötti területeket is elérte. A horvát közszolgálati televízió péntek reggel 6:29-kor arról számolt be, hogy egész éjszaka 157 tűzoltó és 44 tűzoltóautó dolgozott a Lokva Rogoznica és Omiš közötti térségben, miközben újabb egységek érkeztek.

Višeslav Pešić, az omiši önkéntes tűzoltóság parancsnoka szerint a szél folyamatosan szította és vitte tovább a lángokat, amelyek már házakat és járműveket is veszélyeztettek. Hajnalban a tűzoltók a Canadair oltógépek bevetését várták.

A Jadranska magistrala, vagyis az Adriai főút egyik legfontosabb tengerparti szakaszát is lezárták: a forgalmat Stanići és Medići között állították le. A HAK péntek reggeli tájékoztatása szerint az omiši elkerülőn, a DC553-as úton Makarska irányába sem lehetett haladni.

Horvát sajtóbeszámolók szerint a lángok házakat, autókat és hajókat is elértek, miközben az éjszaka folyamán Omiš egyes részein az áramszolgáltatás is megszűnt.

Amagyar család beszámolójának egyik legmegrázóbb része, hogy állításuk szerint akkor, amikor ők elhagyták Stanićit, még nem kaptak hivatalos felszólítást az evakuálásra.

„Senkinek nem szóltak, senkit nem evakuáltak, magunktól szedtük a cuccunkat és menekültünk el, és így is perceken múlt az életünk. Bármennyire drámaian is hangzik…”

A horvát hatóságok később hivatalosan is megkezdték a veszélyeztetett területek kiürítését. A HRT szerint Omiš Ribnjak sportcsarnokában hajnalra körülbelül ezer evakuált helyi lakost és turistát helyeztek el, másokat pedig a tenger felől, hajókkal menekítettek ki.

A tűz pontos keletkezési okáról péntek kora reggelig nem közöltek hivatalosan megerősített információt.

Magyarország sem maradt ki a tűzesetekből: