Egy brit parkolóüzemeltető rendszere azonban állítólag ezt másként látta: több autós azért kapott pótdíjat, mert túl sokáig tartózkodott egy töltőállomás területén – miközben csak tankolásra várakozott.

Az Egyesült Királyság verseny- és fogyasztóvédelmi hatósága, a Competition and Markets Authority (CMA) vizsgálatot indított az ország egyik legnagyobb magánparkoló-üzemeltetője, a Euro Car Parks gyakorlata miatt – írja az Auto Express.

Az eljárás autósok panaszai nyomán kezdődött. A hatóság azt vizsgálja, hogy sérthette-e a fogyasztóvédelmi szabályokat, amikor a vállalat benzinkutaknál tartózkodó járművek tulajdonosaira szabott ki pótdíjat.

„A parkolási vállalkozásoknak az eljárás minden szakaszában tisztességesen kell bánniuk az autósokkal. Ennek alapja egy átlátható és következetes fellebbezési rendszer” – mondta Emma Cochrane, a CMA fogyasztóvédelmi részlegének ügyvezető igazgatója.

A hatóság egyértelmű figyelmeztetést is küldött a brit magánparkolók üzemeltetőinek: ideje betartaniuk a fogyasztóvédelmi előírásokat, ellenkező esetben hivatalos fellépésre számíthatnak.

Rekordszámban érkeznek a büntetések

A hatóság nem csak az egyedi ügyeket vizsgálja. Nyílt levélben fordult a brit kormányhoz, és többek között a parkolókban alkalmazott türelmi idő, a gyors befizetésért járó kedvezmények, valamint a fellebbezési eljárások felülvizsgálatát kérte.

A brit autóklub, az RAC szerint a vizsgálat komoly előrelépést jelenthet az autósok védelmében. A parkolási bírságok száma közben történelmi csúcsra emelkedett. Az RAC kutatása alapján a magánparkolókat működtető cégek a 2024–2025-ös pénzügyi évben csaknem 14,5 millió fizetési felszólítást adtak ki. Ez több mint kétszerese a hat évvel korábbi mennyiségnek.

A brit eset jól mutatja, milyen abszurd helyzeteket teremthetnek az automatikus rendszerek: a kamera csak azt látja, mikor hajtott be és távozott az autó, azt már nem feltétlenül, hogy a sofőr közben parkolt, tankolt, vagy hosszú perceken át egy sor végén araszolt.