Két amerikai férfi kísérletbe fogott. Átalakították és gatyába rázták 1981-es Volkswagen Dasherüket (ami felénk az európai piacon Passat B1-ként, vagyis első generációs Volkswagen Passatként futott), és nekivágtak egy Ohiótól Floridáig tartó túrának. A nagyjából 1600-1800 kilométeres túra magában is kihívás, de a helyzetet azzal súlyosbították, hogy mindezt ingyen, csak adományként elfogadott sütőolaj tankolásával kívánják véghez vinni.
Tényleg elmegy mindennel?
Ez a kaland tökéletes apropót ad arra, hogy tisztázzunk egy régi legendát a dízelmotorokkal kapcsolatban. Évekkel ezelőtt, a mechanikus adagolós dízelek aranykorában makacsul tartotta magát a mítosz, hogy egy ilyen öreg blokk nagyjából bármivel elmegy. Bár a mai, kihegyezett közös nyomócsöves rendszereknél ez instant motorhalált jelentene, az öreg szívó- és turbódízeleknél működhet a dolog.
A dízel ugyanis egy elképesztően sokoldalú jószág: kényszerhelyzetben használtak már tiszta növényi olajat, kerozint vagy épp étolajat a gázolaj kiváltására. (Nyilván otthon senki ne kezdje el étolajjal tankolni a családi kombit, de elméletben tényleg kivitelezhető.)
A dízelmotorban a prioritás az, hogy a sűrítési ütem végén a nyomás alatt elérjük az öngyulladási hőmérsékletet. Ezért működnek a megfelelő energiasűrűséggel rendelkező alternatívák, és ezzel az 1981-es VW Dasher tulajdonosa is tisztában van.
Nyálkás zsiradék, zéró dollár: a játékszabályok
Az Airborne Entertainment YouTube-csatorna mögött álló páros nem holmi laborban finomított biodízellel vagy drága, megújuló gázolajjal autózó ökohipszter. Nyers, menet közben szűrt zsiradékot használnak, amit egyenesen az éttermek mögötti hulladékgyűjtőkből szivattyúznak ki, a srácok elmondása szerint a vásárlás előtt ezt a rendszert a kutya sem tesztelte élesben.
Már az első nap megadja az alaphangot. A Volkswagen kapásból elhajtja őket az olajkéregetéssel. Aztán egy vadidegen, hallva a küldetést, a kezükbe nyom 40 dollárt, amitől egy rövid ideig a világ urainak érzik magukat. Az igazi főnyereményt végül egy kínai étterem kukája hozza el: annyi zsiradékot sikerül kitermelniük, ami bőségesen elég a tetőre szerelt „sufnituning” hordós szűrőberendezés etetésére.
Innen pedig úgy folytatódik a történet, ahogy azt sejtjük. Fémhulladékot kaparnak össze az autópálya széléről, amivel egy egész délutános kemény meló után rongyos 20 dollárt kaszálnak.
Ezt a maradék kis aprót aztán egy kaparós sorsjegyen azonnal el is bukják, pont mielőtt a Dasher hegynek felfelé felforralná a hűtőfolyadékot. A hátramenet úgy tűnik, csak opcionális extra a váltóban, és az egész bódét leginkább a makacs akarat és a szürke szigszalag tartja egyben.
Az út igazi varázsa
Ami a technikai küzdelmeken túl igazán bájossá teszi az egészet, az az emberi jóság. A vadidegenek pont akkor lépnek közbe, amikor a helyzet a legkilátástalanabb: például Ingyenhamburgerek képében egy szimpatikus üzletvezetőtől.
Egy kanna zsiradék, amit minden különösebb magyarázat nélkül nyomnak a kezükbe. A sztori sokszor kaotikus, néha kifejezetten gusztustalan, de megmutatja a vidéki Amerikát, azokat az embereket, akik gondolkodás nélkül segítenek, ha látják, hogy teljesen kilátástalan helyzetbe kerültél.
Hogy a Dasher végül eléri-e Floridát, az valójában részletkérdés. A buli magában a próbálkozásban rejlik, aminek a legtöbben még csak fejben sem adnánk esélyt.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
