A Rodin Motorsport 17 éves versenyzője nem kapta el jól a rajtot. Az első kanyar belső ívén éppen mellette ütköztek össze a riválisai, ezért szélesen kellett fordulnia, és egészen a mezőny végére csúszott vissza. Innen kezdte meg a felzárkózást a 25 perces futamon, és sok előzést bemutatva végül a nyolcadik helyig jutott a leintésig.
Molnár számára ez volt a magyarországi versenyhétvége harmadik futama. Szombaton, pályafutása első hazai versenyén a pole‑pozícióból rajtolva negyedik lett, majd vasárnap délelőtt a harmadik helyről indulva másodikként ért célba, így dobogóra állhatott a hazai közönség előtt.
Összességében jó hétvégénk volt, folyamatosan sikerült gyorsulni és fejlődni, ami most a legfontosabb. Fantasztikus érzés volt hazai pályán rajthoz állni és látni, érezni, hogy ilyen sokan támogatnak és szurkolnak nekem. Kicsit sajnálom a harmadik futam rajtját, illetve azt, hogy a mellettem történt baleset miatt egészen a végére estem vissza, annak viszont örülök, hogy sokat tudtam előzni és sikerült visszajönnöm a nyolcadik helyre” – értékelt Molnár Martin a leintés után.
A GB3 futamait az International GT Open mogyoródi hétvégéjének betétprogramjaként rendezték meg. Utóbbi sorozatban magyar versenyzőként Walter Csaba volt érdekelt, aki a szlovákiai Zsigó Antallal váltott vezetésben terelte az 500-as rajtszámú BMW M4 GT3 EVO-t a 26 autót felvonultató mezőnyben. Walterék a szombati, 70 perces első futamon a 22. helyen értek célba, a vasárnapi, szintén 70 perces második viadalon pedig a 18. pozíciót szerezték meg.
A GB3 bajnokság következő fordulóját jövő hétvégén rendezik, méghozzá az ausztriai Red Bull Ringen, ahol újabb három futam vár a mezőnyre.



