A 40. születésnapját ünneplő Hungaroring az idén is otthont ad Európa egyik legrangosabb GT-bajnokságának, az International GT Opennek, amelynek világszínvonalú mezőnye látványos, adrenalindús versenyt ígér az előttünk álló, július 4-5-i hétvégén. A leginkább várt kategória a GT Open, de a betétfutamok is tartogatnak izgalmakat bőven – szombaton öt, vasárnap hét, azaz összesen tizenkét versenyt láthatnak a nézők. A részletes időterv itt olvasható.

Ezúttal a magyar szurkolóknak is lesz kiért szorítaniuk. A GT Open-sorozatban rajthoz áll ugyanis Walter Csaba, aki egy szlovákiai csapat színeiben versenyez Zsigó Antallal párban egy GT3-as BMW M4 volánja mögött. Walter korábban a kisebb kategóriában, a GT Cupban már megmérette magát, de a csúcskategóriában, vagyis a GT Openben most először versenyez. Itt 70 perces futamokat rendeznek, amelyet két versenyző egy pilótacserével teljesít szombaton és vasárnap is.

Szuperautós hétvége jön a Hungaroringen, magyar győzelmi eséllyel 1

Hogy mi lehet a cél? “Szeretnénk egy jót autózni Zsigó Antival, a magyar színeket méltón képviselni, és persze nemcsak a saját kategóriánkban, hanem az abszolút értékelésben is a lehető legjobb helyet megszerezni” – nyilatkozta Walter Csaba.

“Antinak van rutinja a sorozatban és az autót is ismeri, én hasonló típussal már versenyeztem, de ebben a BMW-ben még nem ültem, úgyhogy majd a pénteki edzéseken megismerkedem vele. Ami viszont mellettem szól, hogy imádom a Hungaroringet, évtizedeket töltöttem el a hazai aszfaltcsíkon – úgyhogy ismerem, mint a tenyeremet. A magyar közönség biztatása pedig mindig extra motivációt jelent.”

A formaautós sorozatok kedvelői sem maradnak élmény nélkül: visszatér a Hungaroringre az Euroformula Open, csatlakozik a megújult Formula Regional Európa-bajnokság, valamint érkezik a brit GB3 Championship is – mindhárom sorozat fiatal tehetségek egész sorát vonultatja fel, utóbbi azonban különösen érdekes, hiszen két Formula–4-ben töltött szezon után itt méreti meg magát Molnár Martin.

Szuperautós hétvége jön a Hungaroringen, magyar győzelmi eséllyel 2

A fiatal pilóta az elmúlt három év bajnokát adó és a csapatbajnoki címet is megszerző Rodin Motorsport színeiben indul – magyar pályán először. “Nagyon várom a hétvégét, mert ez lesz az első hazai versenyem” – mondta Molnár Martin. “A hétvége számomra ugyanúgy kezdődik, mint az összes többi: itt vagyok Angliában, szimulátorozunk, együtt készülünk.”

“Talán egy kicsit furcsa, hogy nekem úgy hazai pálya a Hungaroring, hogy összesen, ha két órát teszteltem rajta, miközben Silverstone-t úgy ismerem, mint a tenyeremet, ettől függetlenül ezt tekintem hazai futamnak, és ehhez igazítottam a céljaimat is. Eddig jó hétvégéink voltak, mindig sikerült kihozni magamból a maximumot, és továbbra is ez a terv. Ha ez a dobogóra elég, akkor jó, de nyilván arról álmodom, hogy a Hungaroringen szerezzem meg az első futamgyőzelmemet.”

Szuperautós hétvége jön a Hungaroringen, magyar győzelmi eséllyel 3

Az online jegyértékesítés zajlik, de a helyszínen is nyitva lesznek a pénztárak, sőt, limitált számban még paddock belépők is elérhetők, úgyhogy akik a kulisszák mögé szeretnének bepillantani, azoknak igyekezniük kell. Ám azok sem csalódnak majd, akik a tribünön foglalnak helyet, hiszen láthatják a pilótacseréket a bokszutcában, a csapatok készülődését, részt vehetnek az autogramosztáson (mindkét nap ebédszünetben), a főlelátó mögötti rendezvénytéren pedig klasszikus élményben lehet részük, hiszen visszatér a korábban nagy sikert arató Hungaroring Classic.

Amellett, hogy az érdeklődők megcsodálhatják a szebbnél szebb veteránautókat és motorokat, tartanak klubeseményeket, lesz autó-szépségverseny, divatbemutató a ’70-es és ’80-as évekből, rockabilly show, utcazenészek, gyerekprogramok, hölgyeknek hajszépségverseny, uraknak kalapverseny, és még sok minden más.