A nyári hőségben a klíma meghibásodása nem csak kényelmi kérdés: a felforrósodott utastér fárasztja a vezetőt, rontja a koncentrációt, párás időben pedig a rosszul működő rendszer a kilátást is befolyásolhatja. A jó hír, hogy a klíma általában nem egyik napról a másikra adja meg magát. Több olyan jel is van, amely már előre figyelmeztet arra, közeleg a baj.
1. Már nem hideg, inkább langyos
Ez a legnyilvánvalóbb figyelmeztetés. Ha a klímát a leghidegebb állásba kapcsoljuk, a ventilátor dolgozik, mégsem jön igazán hideg levegő a rostélyokból, akkor a rendszer hűtési teljesítménye már csökken. Ennek oka lehet kevés hűtőközeg, szivárgás, de akár gyengülő kompresszor is. Ilyenkor már érdemes időpontot kérni a szervizben, ne várjunk vele.
2. Sziszegés
Saját tapasztalat: a 2025-ös nyári szezonban családi autónk klímája kezdetben halk, sziszegő hangot hallatott nyár elején. Ez a hang aztán egyre hangosabb lett, akkor már sejtettem, hogy baj van, és augusztus végére elment a hűtés. A szervizben megállapították, hogy elszökött a gáz, csináltak egy nyomáspróbát, azt mondták, semmi gond, csak fel kell tölteni és jó lesz. Ez megtörtént. Mivel az autóba már a környezetkímélőbb (ezzel együtt drágább) gáz kell, bő 80 ezer forintot hagytam ott.
Szűk egy év elteltével a forgatókönyv ugyanaz volt: jött a sziszegés, viszlát, gáz, viszlát, hűtés. Újra klímaszerelő ‒ már egy másik ‒, akik 10 perces átvizsgálás után kiszúrták, hogy a bal hátsó kerék környékén szépen el van rohadva a klímacső, ott szökik el a gáz. Egy kisbuszról van szó, amelyben 4 zónás klíma van.

Sajnos utángyártott cső sehol nem volt raktáron ‒ és belátható időn belül nem is nagyon érkezett volna ‒, a gyári alkatrész pedig bő 300 ezer forint volt, így maradt a hegesztés. A lyukas darabot megjavította egy szaki, a szivárgás megszűnt, újra hűt a jármű. A művelet 200 000 forintba került, amelyben benne volt az is, hogy újra feltöltötték gázzal a rendszert.
Szóval ha sziszeg a klíma, miközben használod, az sosem jelent jót, időben vidd el szakemberhez a vasat.
3. Furcsa zajok
Egy egészséges klímarendszernek lehet hangja, de nem szabad csikorgó, kerregő, daráló vagy fémes zajt hallani, főleg nem közvetlenül a klíma bekapcsolása után. Az ilyen hangok utalhatnak kompresszorcsapágyra, laza alkatrészre vagy belső kopásra. Ez már komolyabb előjel, mert ha a kompresszor mechanikusan kezd jobblétre szenderülni, a javítás könnyedén lehet zsebbe nyúlós.
4. Büdös, dohos vagy furcsa szag jön a szellőzőből
A kellemetlen szag nem feltétlenül jelenti azt, hogy a klíma azonnal tönkremegy, de arra utalhat, hogy a rendszer karbantartásra szorul. A dohos szag mögött gyakran baktériumok, penész vagy koszos utastéri szűrő állhat, különösen akkor, ha a klímát sokat használják rövid utakon, és nedves marad.
Ilyenkor egy pollenszűrőcsere és klímatisztítás még az olcsóbb megoldás, de ha a szag mellé gyenge hűtés vagy párásodás társul, már érdemes alaposabban utána járni.
5. Hol működik, hol nem
Az időszakosan működő klíma bosszantó tünet: indulás után még hűt, később elgyengül; autópályán jobb, városban rosszabb; alapjáraton nem hűt, menet közben viszont igen. Ez utalhat kevés hűtőközegre, rossz nyomáskapcsolóra, ventilátorhibára, vagy kezdődő kompresszorhibára is.
A rossz klíma másik árulkodó jele a párásodás. A klíma nemcsak hűti, hanem szárítja is az utastér levegőjét, ezért ha párás időben nehezen tisztul a szélvédő, az is jelezheti, hogy a rendszer már nem dolgozik megfelelően.
Szóval ha a klíma gyengébben hűt, furcsa hangot ad, büdös, párásodik mellette az üveg, vagy látható olajos szennyeződés van a klímacsövek, csatlakozók környékén, nem érdemes megvárni, amíg teljesen megáll. Egy időben elvégzett ellenőrzés sokszor még szűrőcserével, tisztítással vagy szivárgáselhárítással orvosolható, míg egy tönkrement kompresszor már egészen más költségszint.



