Az alábbi felvételen látható, álcázott jármű a múlt héten tűnt fel Helsinki utcáin. Az autó nem egyszerű prototípusnak tűnik: több kamera, érzékelő és adatgyűjtésre alkalmas eszköz volt rajta, vagyis nagy valószínűséggel a környezet feltérképezése, a vezetéstámogató rendszerek fejlesztése lehet a feladata – számolt be róla egy helyi hírportál.
A helyzet akkor lett igazán kellemetlen, amikor a Helsingin Sanomat újságírója megpróbálta megszólítani a sofőrt. A férfi nem válaszolt érdemben a kérdésekre, inkább maga is videózni kezdett, majd magyarul szitkozódott, és a finn lap által közzétett felvétel alapján egy ponton még az újságíró telefonját is megpróbálta kiütni a kezéből.
A sofőr arcát a videóban kitakarták, de a felvételen jól hallható, hogy magyarul beszél.
A rejtélyt végül maga a Xiaomi tisztázta
Agatha Tang, a Xiaomi International PR-vezetője a Helsingin Sanomatnak megerősítette, hogy az autó a kínai vállalat megbízásából járta a finn utcákat. A cég az elektromos autói európai bevezetésére készül, ehhez pedig valós közlekedési körülmények között gyűjtenek adatokat.
Ez önmagában nem szokatlan. Az autógyártók gyakran tesztelnek álcázott prototípusokkal, főleg akkor, ha egy új modell vagy új technológia piacra dobása előtt állnak. A modern elektromos autóknál és vezetéstámogató rendszereknél különösen fontos, hogy a szoftverek ne csak laborban, hanem valós városi forgalomban, eltérő útburkolatokon, felfestéseken, táblázási rendszereken és időjárási körülmények között is működjenek.
A finn eset azért kapott nagyobb figyelmet, mert az autó nem csupán álcázott volt, hanem kameráival a környezetét is rögzítette. Ilyenkor óhatatlanul bekerülhetnek a felvételekbe járókelők, épületek, üzletek, rendszámok és más, adatvédelmi szempontból érzékeny részletek is. A Helsingin Sanomat éppen arra próbált választ kapni, ki végzi az adatgyűjtést, milyen célból, és mi történik a rögzített anyagokkal.
Később a különös kinézetű kínai autó nemcsak Helsinkiben, hanem Kurikkában is felbukkant.
A Xiaomi számára különösen fontos lehet az európai tesztelés. A techóriás az SU7-tel lépett be az elektromos autók piacára, és a modell Kínában nagy figyelmet kapott. A vállalat a következő években Európában is megjelenne autóival, a felkészülés részeként pedig már Münchenben is működtet fejlesztőközpontot, ahol az európai szabályokhoz, utakhoz és vásárlói elvárásokhoz igazítják a technikát.


