A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki egyetlen szabadedzésén Alexander Albon ütött el egy mormotát: a Williams pilótája próbálta ugyan elkerülni a gázolást, de ez nem sikerült, autójával pedig menet közben a falat is elkapta.
Nála szerencsésebb volt szombaton az időmérőn Pierre Gasly. Csak a kvalifikáció után derült ki, hogy az Alpine franciája a Q1-ben szintén elütött egy mormotát. Gasly végül a 14. helyen végzett, azaz az ütközés ellenére továbbjutott az első szakaszból. “Sajnos elszenvedett némi padlósérülést a Q1-ben azok után, hogy elütött egy pálya menti mormotát. Ez befolyásolta autója viselkedését a Q2-ben” – mondta az eredmények értékelésekor Steve Nielsen, az Alpine sportigazgatója.
Az egyik nagy állatvédő szervezet, a PETA már Albon mormotagázolása után közleményt adott ki, melyben kiemelték, több figyelmet kellene fordítani az állatok védelmére. Ingrid Newkirk, a PETA alapítója elismerte Albon kitérésre irányuló lépését, győztesnek nevezve a thai versenyzőt. “Más fajok nem értik a versenypályákat és a gyorsan mozgó autókat. Ők csak szimplán élik az életüket. A PETA reméli, hogy ez az eset arra sarkalja a szervezőket, hogy erősebb elrettentő intézkedéseket vezetnek be, hogy megvédjék az állatoknak, melyeknek ez az otthonuk, és megvédjék magukat a versenyzőket is.”
