A Forma-1-es sprinthétvégéken már-már bevett szokásnak mondható, hogy a sprintet a mezőny végéről kezdők annak ellenére is hozzányúlnak az autók beállításaihoz, hogy az büntetéssel jár. Jó okuk van erre, hiszen veszítenivalójuk úgy sincs sok, a pontszerző helyek száma is kevesebb és az előrelépési lehetőség is a rövidebb versenytáv miatt.
A Kanadai Nagydíj sprintjén négyen is élnek ezzel:
- a szabadedzésen mormotát gázoló, ez után a sprintidőmérőt is kihagyó Alexander Albon (Williams),
- Pierre Gasly (Alpine),
- Oliver Bearman (Haas),
- és Valtteri Bottas (Cadillac).
Alboné mellett Gasly és Bottas lépése is érthető, hiszen ők már a sprintidőmérő első szakaszában, az SQ1-ben kiestek, sok rajthelyet nem buknak azzal, hogy a bokszutcából kell rajtolniuk. A legtöbbet Bearman veszíti, aki így a 15. rajthelyet adja fel a rajtrácson.
Négyen fognak tehát a bokszból, a 18 fős mezőny után eredni magyar idő szerint szombat 18 órától.