Autógyártók ritkán sűrítenek annyi innovációt egyetlen modellbe, mint most az AMG, a második generációs GT 4-ajtós kupé esetében. Hogy a legfontosabbal kezdjük: sorozatgyártású villanyautóban elvileg még senki nem alkalmazott olyan motortechnológiát, mint amivel az AMG most előrukkolt. 

27 fotó

Míg a hagyományos villanymotorokban az elektromágneses fluxus a motor forgástengelyére merőlegesen áramlik, az axiális fluxusú konstrukciókban – nem nehéz kitalálni – a tengellyel párhuzamosan teszi azt. Ahelyett, hogy a forgórész és az állórész két koncentrikus gyűrűként helyezkedne el, itt közös tengelyre felfűzött korongként, egymás mellé sorakoztatva kapjuk a statort és a rotort (ezért is nevezik informálisan palacsintamotornak ezt a konstrukciót.) Az előnyök sokrétűek: kisebb helyigény, nagyobb csúcsteljesítmény és -nyomaték, valamint fáradásmentes, megismételhető teljesítmény-kifejtés.

A Mercedes‑AMG GT 4‑Door Coupé motorjában két forgórész között található az állórész-korong, az egész rendszer nem egészen 10 centi vastag. Ebből a motorból hármat is kapott a sportautó: egyet elöl (9 cm vastagság), kettőt pedig hátul (8-8 cm.)

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 6

Az eredmény: a kisebb GT 55 4-Door Coupé 4MATIC+ fedélzetén 600 kW, míg a GT 63 4-Door Coupé 4MATIC+ modellváltozat esetében 860 kW az elérhető legnagyobb rendszerteljesítmény (AMG rajtautomatika aktiválásakor, legalább 80%-os töltöttségi szint mellett.) Ez azonban még mindig csak a kezdet, mert a három villanymotoros architektúra elvileg akár 1000 kW (1360 LE) fölötti csúcsteljesítmény leadására is alkalmas.

Az autót alapvetően az egyfokozatú reduktorral egybeépített, olajhűtésű hátsó villanymotor-duó hajtja, az első tengely csak szükség (gyorsítás vagy tapadásvesztés) esetén kapcsolódik be a hajtásba, más esetekben mechanikusan leválasztják a tengelyről. A csatolómű olyankor is zár, ha regeneratív fékezésre van szükség. A hátsó villanymotorok akár 13000/perc, az első villanymotor akár 15000/perc fordulatszám fölé is foroghat.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 7

Előremutató villanymotorokhoz szintén forradalmi akkumulátor dukál. Az AMG a F1-ből átvett technológiákkal fejlesztette ki a vadonatúj nagy teljesítményű energiatároló rendszert, amely kis átmérőjű, ezáltal helytakarékosan egymás mellé rendezhető, hengeres cellákból épül fel, a kötegekbe rendezett cellák között szabadon áramlik a nem vezető hűtőolaj. A hűtés különösen nagy teljesítményű hőcserélő segíti, az optimális hűtési teljesítmény megállapításában pedig a szenzoros adatok mellett az akkumulátorvezérlő rendszer (BMS) matematikai modelleket, azaz virtuális méréseket is alkalmaz. A hűtést egyébként egy – szintén kifejezetten ide kifejlesztett ­– központi agy vezérli, valós időben határozva meg, hogy a hajtáslánc komponensei közül melyeknek van épp szüksége hűtésre, és melyeknek nincs.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 8

Az akkumulátorház szintén vadonatúj: lézeres hegesztéssel, alumíniumból gyártották, ami a tömeg és a hőelvezetés szempontjából egyaránt előnyös.

A nikkel-kobalt-mangán-alumínium katódos akku 800V-os üzemi feszültsége kivételesen gyors tölthetőséget tesz lehetővé: 800 ampert meghaladó töltőáram és ebből adódóan 600 kW fölötti töltési csúcsteljesítmény érhető el – ha találunk olyan töltőt, ami tudja ezt, akkor 10 perc alatt 460 kilométerre elegendő energiát vehet magához az autó, a 10-80%-os töltés pedig mindössze 11 percet vesz igénybe. Az autó természetesen támogatja a 400V-os töltést is, illetve elektromos architektúrája minden jelentős globális töltési szabvánnyal kompatibilis.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 9

Ahogy az akku és a villanymotor, a vázszerkezet is vadonatúj fejlesztésű. Az alumínium, acél és kompozit anyagok kombinációjából felépülő szerkezet a nagy szilárdság, a csekély tömeg és a minél jobb helykihasználás egymásnak ellentmondó követelményei között hivatott egyensúlyt teremteni.

Az akkuház a padló közepén, teherviselő elemként kapott helyet, azaz aktívan részt vesz az ütközési energiák elnyelésében és eloszlatásában.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 10

Az AMG gondolt azokra az ügyfelekre, akik elmorzsolnak néhány könnycseppet az elődmodell V8-as motorjának nyugdíjazása miatt, ezért a három villanymotorból álló hajtáslánc működését nyolchengeres hangzásvilággal és szimulált váltásokkal színesíti.

A pillanatnyi hangzást számos üzemi paraméter alapján, összesen 1600 hangmintából állítják elő: van itt dohogás, dübörgés, gurgulázás, bugyborékolás, csattogás. Ezen kívül mechanikus szerkezetet sugalló zörejek kísérik a nyitást és zárást, a beszállást, a töltőkábel csatlakoztatását, magát a töltést, és persze az olyan speciális üzemmódok használatát, mint a rajtautomatika vagy az overboost. Utóbbi a két váltófül egyidejű meghúzásával aktiválható, és motorváltozattól függően 50 vagy 110 kW extra teljesítményt hoz elő a hajtásláncból.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 11

Az autó beépített versenymérnököt (AMG Race Engineer) is kínál: ez egy olyan, speciális processzor, amely a pillanatnyi igények és körülmények szerint határozza meg a hajtáslánc egyes elemeinek a működését. Három tárcsával szabályozható a gázreakció, a kanyarvételi dinamika, valamint a kipörgés mértéke.

A futómű adaptív légrugókat alkalmaz félig aktív kanyarstabilizátorokkal – utóbbi az egyes rugók hidraulikus körét összekötve optimalizálja a nyomást az ívbelső és -külső kerekeknél. Elöl és hátul egyaránt többlengőkaros a felfüggesztés, a hátsó kerék aktív kormányzást kapott, amely a szokásos elvet követve működik (80 km/óra alatt az első kerekekkel ellentétes, fölötte azonos irányban fordulnak el a hátsó kerekek.) A hasmagasság három fokozatban állítható, illetve változik a sebesség függvényében.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 12

Bár három nagyteljesítményű villanymotor mellett a regeneratív fékhatás is jelentős, az új Mercedes‑AMG GT 4‑Door Coupé elöl karbon kerámia fékeket kapott, hátul szokásos acéltárcsák dolgoznak.

A dizájn terén igyekeztek egyszerre igazodni a kifutó modellhez és a márka elektromos portfóliójához. Utóbbitól ered a megvilágított maszk, előbbitől a sziluett, amely egyébként 4 centiméterrel alacsonyabb, mint korábban. A kettősség másutt is tetten érhető. A gépházfedél, amelyet LED-sáv választ el a pajzstól, két hosszanti domborítással pacsizik le az AMG hagyományaival. A külső tükröket az ajtókra szerelték, a kilincsek a lemezek síkjába süllyednek.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 13

Az oldalablakok hátrafelé összezárnak, így a kerékdoboknál látványosan szélesedik az autó, hátul kétszer három kerek lámpatest zárja a képet.

Az autó különleges aerodinamikai csomagot kapott. Ennek fő eleme az aktív, motorosan kitolható hátsó diffúzor. A továbbiakban a padlólemezben középen és hátul két lehajtható idom kapott helyet, amelyek 120, illetve 140 km/óra felett nyitnak, az aszfaltra szívva a kupét.

A hátsó légterelő állásszöge is változtatható, attól függően, hogy a pillanatnyi menetdinamikai körülmények stabilizálást vagy a légellenállás csökkentését teszik inkább szükségessé. Elöl középen és két oldalt (ez utóbbi szintén újdonság) kilenc fokozatban állítható lamellák szabályozzák a hűtőrendszerhez áramló levegő mennyiségét és irányát.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 15

A keréktárcsákat és az abroncsokat is optimalizálták áramlástanilag, ezek kombinációjától függően akár 30 kilométerrel növelhető a hatótávolság (a hagyományos felni/gumi párosításokhoz képest.)

A vezetői környezet egy 10,2 colos digitális műszeregységet társít a vezető felé forduló, 14 colos központi érintőképernyővel. Opcióként az első utas is kaphat egy ugyanekkora, saját érintőképernyőt.

Üzemmódtól – ezekből összesen hét áll rendelkezésre – függően eltérő funkciót kaphat a központi műszerelem: lehet itt fordulatszámmérő, analóg sebességmérő, információs kijelző vagy navigációs térkép.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 16

Az AMG Performance menü látványos és hasznos formában jeleníti meg a legfontosabb motor- és menetadatokat, beleértve az aerodinamikai és energiaáramlási tudnivalókat. Kérhető stopperóra, gyorsulási értékek, abroncshőmérséklet, és számos egyéb, igazából csak versenypályán értékes információ.

De ha már versenypálya, a Track Pace program komplett telemetriai adatcsomagot gyárt a vezetőnek, másodpercenként tízszer frissülő információkkal. A program számos ismert versenypálya alaprajzátr eleve tartalmazza, de a sofőr tetszőleges vonalvezetésű pályákat eltárolhat az adatbázisban, és utána körről körre elemezheti a teljesítményét.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 17

Sőt, edzőt is kaphatunk: a prediktív teljesítmény-szabályozó rendszer útmutatást ad, hogy hogyan vezessünk az egyes pályákon, attól függően, hogy többkörös versenyt vagy időmérő kört futunk.

Visszatérve a környezetre, a kerek légbeömlőket az üvegpanelbe illesztették bele, ezek megvilágítása harmonizál a hangulatvilágítás színével.

A középkonzol is vezetőcentrikus kialakítású, bár a mindennapi használat igényeinek megfelelően dupla töltőtálcát és két pohártartót alakítottak ki rajta.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 18

Ülésből többféle is kérhető, a kárpitozás anyaga és színe széles skáláról választható.

A kormánykeréken fizikai kezelőszerveket helyeztek el, a karima kérhető karbon, bőr vagy szintetikus borítással.

Hátul két különálló ülés fogadja az utasokat, a lábfejeknek gödröt mélyítettek a padlóba. Ha nagyon szeretnénk, háromszemélyes üléspad is rendelhető.

Bámulatosan bonyolult villanyvarázslót épített a Mercedes 19

A panoráma üvegtető szegmensenként sötétíthető, illetve meg is világítható.

Mercedes-AMG 4-Door Coupé műszaki adatok

    Mercedes-AMG GT 63 4-Door Coupé 4MATIC+ Mercedes-AMG GT 55 4-Door Coupé 4MATIC+
Motorok típusa   3 x axiális fluxusú villanymotor 3 x axiális fluxusú villanymotor
Max. rendszerteljesítmény kW (LE) 860 (1169) 600 (816)
Max. állandó teljesítmény kW (LE) 530 (721) 375 (510)
Max. rendszernyomaték Nm 2000 1800
Hajtási rendszer   AMG Performance 4MATIC+, teljesen variálható AMG Performance 4MATIC+, teljesen variálható
Végsebesség km/óra 300 (Driver csomaggal) 300 (Driver csomaggal)
Gyorsulás, 0-100 km/óra mp 2,4 2,8
Gyorsulás, 0-200 km/óra mp 6,8 9,0
Névleges feszültség Volt 800 800
Akkumulátor kapacitása (nettó) kWh 106 106
Max. DC töltési teljesítmény kW 600 600
Max. AC töltési teljesítmény kW 11 11
DC töltés 10-80 % perc 11 11
DC töltés: hatótávolság 10 perc alatt km 460 462
DC töltés: energia 5 / 10 perc alatt kWh 41 / 70 41 / 70
Menetkész tömeg (DIN) kg 2460 2460
Hosszúság / Szélesség / Magasság mm 5094/1959/1411 5094/1959/1411
Tengelytáv mm 3040 3040
Közegellenállási együttható Cd 0,22 0,22
Energia-felhasználás, vegyes üzem kWh/100 km 21,0-17,9 21,0-17,8
Energia-felhasználás, városban kWh/100 km 18,7-16,2 18,6-16,1
Hatótávolság, vegyes (WLTP) km 596-696 597-700
Hatótávolság, város (WLTP) km 664-764 667-770
Csomagtartó (VDA) liter 415 415
Első csomagtartó (VDA) l 41 41

a videó a hirdetés után indul