Hajóban és mozdonyban, teherjárműben és űrjáróban, buszban és konténermozgatóban, személyautóban és villás targoncában már találkozhattunk a Toyota hidrogén üzemanyagcellás (fuel cell) technológiájával. Volt, amit ebből a Vezess is kipróbálhatott, köztük volt a Toyota Mirai, illetve a BMW iX5 Hydrogen is (igen, ebben is japán technika dolgozik).

Noha számos területen kipróbálták már a technológiát, eddig igazán mégsem terjedt el. Magyarázható ez azzal is, hogy ezeket a járműveket jelenleg nemigen lehet tankolni, de azzal is, hogy az átlagember nem is találkozik a megoldással. Talán ez járhatott a Toyota döntéshozóinak a fejében, amikor

bejegyeztették egy hidrogén üzemanyag-cellás robogó műszaki és formai részleteit.

A robogó hidrogéntartálya percek alatt feltölthető lenne az elképzelés szerint. Ez egyébként a valóságtól nem mondható elrugaszkodottnak, ma már kipróbált, üzembiztos, egyszerűen használható megoldások léteznek, amelyekkel ugyanolyan egyszerűen vételezhető hidrogén, mintha benzint tankolnánk. Problémát jelent(hetne) persze a hidrogén tárolása a fedélzeten: a rendkívül nagy nyomású tartályok hagyományosan jelentős helyet igényelnek, ami egy kismotoron nem áll rendelkezésre.

Újabb Toyota kaphat hidrogénhajtást 2

Erre is van azonban válasza a japánoknak: a 2022-ben kísérleti jelleggel bemutatott, 2024 óta pedig sorozatban gyártott hidrogénkaniszterek könnyűek, kompaktak és elég üzemanyagot hordoznak magukban. Az összehajtott hálózsák méretű, mindössze 5 kg tömegű, hengeres tartályok egyszeri feltöltése akár 3,3 kWh energia előállítására is elegendő lehet, ez a modern elektromos robogóknál a felső kategóriát jelenti. A tartályoknak nem csupán a cserélése vesz igénybe pár másodpercet, de a feltöltése sem tart sokkal tovább, azaz a felhasználónak a szokásosnál több, egyformán praktikus lehetőség áll rendelkezésre, hogy folytassa az útját.

Mint minden szabadalmi bejegyzés esetén, itt is fontos megjegyezni, hogy ez csupán a technológia elméleti szintű rendelkezésére utal, és nem tekinthető egy esetleges kereskedelmi bevezetés ígéretének. Amennyiben viszont mégis erre kerülne sor, azzal az ilyen robogók kiválthatnák a káros anyagokat eregető benzines, valamint a kis méretük ellenére is lassan tölthető, ráadásul nem túl combos hatótávval rendelkező akkumulátoros elektromos kétkerekűeket.

A Toyotával szemben ebben a Suzukiban másképp képzelték el a hidrogén felhasználását: