Egy amerikai búvár, Jason Smith furcsa, nagy árnyékot vett észre a Sebago-tó mélyén egyik merülése alkalmával. Már első pillantásra egyértelmű volt, hogy nem élőlényről van szó. Amikor a hatóságok a helyszínre érkeztek, hamar kiderült: egy klasszikus amerikai izomautó hever a tó alján.
Rendszám és múlt nélkül
A nyomozást végző serifhivatal komoly falakba ütközött: az autón nem volt rendszám, az alvázszám pedig annyira elrozsdásodott, hogy gyakorlatilag azonosíthatatlan. A helyi kompszolgáltatók szerint az autó biztosan nem esett le járműszállítás közben, mert ilyen eset nem szerepel a nyilvántartásukban.
Több elmélet is született, hogyan került a vízbe a Chevrolet Camaro Z28:
- télen a Sebago-tó felszíne megfagy, így elképzelhető, hogy az autó ráhajtott a jégre, ami beszakadt alatta
- gyakori, hogy autókat tüntetnek el víz alatt biztosítási csalás vagy lopás, ne adj isten gyilkosság miatt
- adóelkerülés vagy egyéb pénzügyi machinációk is állhatnak a háttérben
Bár konkrét bizonyíték egyelőre nincs, a tapasztalatok szerint az ilyen esetek mögött sokszor valamilyen csalás húzódik, mondják a szakértők.
A legrosszabb hír
Amikor a roncsot végül kiemelték a tóból, jött a hidegzuhany, az autó szó szerint széthullott. Az évtizedekig víz alatt álló karosszéria nem bírta a terhelést, így a legendás Camaro gyakorlatilag megsemmisült.


A Z28 1967-ben jelent 4,9 literes V8-as motorral szerelve, ez volt a Camaro csúcsváltozata. A modell a ’70-es években is megmaradt a Camaro kínálatának tetején, ekkor már nagyobb, akár 5,7 literes erőforrással. A típus a ’80-as, ’90-es években ismét erősödött, majd a 2000-es években modern technikával tért vissza, többek között LS-sorozatú V8-asokkal.
A hatóságok tovább vizsgálják az ügyet, de könnyen lehet, hogy a Chevrolet története örökre a tó mélyén marad.
