Kétféle teljesítményszinten (286, illetve 340 LE), valamint egyféle akkumulátorral (nettó 77 kWh) volt eddig kapható a Cupra csúcsmodellje, a 2023-ban bemutatkozó Tavascan. A SUV-kupét megjelenésekor futurisztikus formavilága miatt emelték még ki sokan, így még 2026-ban is frissnek hat a megjelenése. A külső frissítését nem is érezte szükségesnek a Cupra, pusztán a nyitóképen látható új szín, a Dark Void névre keresztelt sötét árnyalat jelent ezen a téren változást.
A többi módosítás azonban olyan mértékű volt, hogy ezeknek köszönhetően tulajdonképpen új belépőváltozattal bővült a Tavascan-kínálat. Ami a legfontosabb, hogy ennek a teljesítménye 190 LE, a villanymotort pedig 58 kWh-s akkumulátor táplálja. A hatótáv így hozzávetőlegesen 435 km, 10-ről 80 százalékra pedig 26 perc alatt tölthető fel a telep arra alkalmas gyorstöltőn. Töltőként egyébként az autó is működhet, a külső elektromos fogyasztók működtetését szolgáló V2L-technológiára a Tavascan is képes.
A képre kattintva galéria nyílik!




A belteret új, 10,25 colos digitális műszeregység és fizikai gombokkal ellátott kormány teszi teljessé. Android-alapú infotainmentet használ ez a Cupra is, így a kijelzőn az integrált alkalmazásbolton keresztül elérhető appok széles választéka futtatható, a jól ismert okostelefonos funkciók pedig zökkenőmentesen integrálhatóak.
A klímakonzol maradt digitális, olyannyira, hogy még a szellőzőnyílások is elektromos mozgatásúak. A négyzónás rendszer meg sem várja, hogy beszálljunk: ha az autó érzékeli, hogy a kulccsal közelítünk felé, már működésbe lép, a rendszer megkezdi az utastér átszellőztetését, a légáramlás irányát pedig az utasok elhelyezkedéséhez és a nap állásához igazítja. Az említett kulcsnak egyébként nem muszáj fizikai kulcsnak lennie, bevezetik a Tavascanhoz a mobilkulcsot, melyből négy másolatot is kioszthatunk magunknak és a családtagoknak.
Arról még nincs infó, hogy az új alapmodell mennyibe fog kerülni, jelenleg a 286 lóerős Tavascan indulóára 19 340 830 Ft. Noha a hazai Cupra-konfigurátorban még nem érhető el az új specifikációkkal az autó, az első példányok már a nyári leállást követően megérkezhetnek tulajdonosaikhoz a gyártó szerint.

