A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt csütörtök estétől szombat reggelig lezárásokra kell számítani a téren és környékén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

 Csütörtökön 20 órától lezárták a Dózsa György úton a Váci út felé vezető sávokat az Andrássy út és a Műcsarnok között. A forgalom a lezárás idején április 10., péntek délutánig a Hősök tere megkerülésével haladhat.

 Április 10-én, pénteken 8 órától a Dózsa György úton a Thököly út felé vezető oldalt is lezárták a Hősök tere mellett, az Andrássy út és a Műcsarnok között, illetve az Andrássy útról a Hősök terénél nem lehet balra kanyarodni a Dózsa György útra. Emellett a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum előtti szakaszon sávlezárásra kell számítani.

A rendezvényt követően a bontási munkák miatt a fenti korlátozások várhatóan április 11-ig, szombat reggel 6 óráig tartanak.

A rendezvény ideje alatti forgalomkorlátozás:

Április 10-én, pénteken várhatóan 14:30-tól lezárják

  • a Kós Károly sétányt mindkét irányban;
  • az Olof Palme sétányt a Verona angyalai utca és a Hősök tere között;
  • a Dózsa György utat mindkét irányban a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, valamint
  • az Andrássy utat a Hősök tere és a Bajza utca között.

Közösségi közlekedés a rendezvény előtt és után

Április 10-én, pénteken 8 órától várhatóan április 11-én, szombaton 6 óráig

  • a 20E autóbusz a Keleti pályaudvar felé nem érinti a Hősök tere megállóhelyet;
  • a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok, illetve a 79-es trolibusz a Keleti pályaudvar felé terelve közlekednek, nem érintik a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállóhelyet;
  • a 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion M felé terelve jár, a Hősök tere M és a Zichy Géza utca közötti megállókat nem érinti, a 72-es trolibusz megállóiban áll meg;
  • a 105-ös és a 210-es autóbuszok mindkét irányban terelve közlekednek, a Gyöngyösi utca felé az Oktogon és a Hősök tere közötti megállókat, míg Buda felé a Hősök tere M és a Bajza utca megállókat nem érintik.

Közösségi közlekedés a rendezvény ideje alatt

Április 10-én, pénteken 14:30-tól várhatóan április 11-én, szombaton 6 óráig

  • a 20E autóbusz nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca / Róbert Károly körút megállóhelyeket;
  • a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok, illetve a 79-es trolibusz terelve közlekednek, nem érintik a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállóhelyet, a 70-es és a 72-es trolibuszok Dvořák sétány és Gundel Károly út közötti megállóiban állnak meg;
  • a 75-ös trolibusz módosított útvonalon, a Dózsa György út helyett a Hermina út–Állatkerti út útvonalon jár, ideiglenesen a Vakok Intézete és a Gundel Károly út között a 72-es trolibusz megállóiban áll meg;
  • a 105-ös és a 210-es autóbuszok terelve közlekednek, a Gyöngyösi utca felé az Oktogon és a Hősök tere közötti megállókat, míg Buda felé a Hősök tere M és a Bajza utca megállókat nem érintik;
  • a 979-es autóbusz módosított útvonalon jár, a Kodály körönd és a Damjanich utca / Dózsa György út között a 70-es trolibusz megállóhelyén áll meg;
  • a 979A autóbusz rövidített útvonalon, Csepel, Csillagtelep és az Oktogon között közlekedik.