Az alábbi történet egyik főszereplője egy Lamborghini Huracán Performante Spyder, amely végül nem jutott el az esküvő helyszínére. Az ifjú pár és autójuk a lehető legrosszabb pillanatban került a hatóságok látókörébe. A közlekedési rendőrök megállították a konvojban haladó Lamborghinit, és sajnos találtak is olyan problémákat, amelyek miatt intézkedniük kellett.

Két szabálytalanság is volt, de ezek közül csak az egyik bizonyult igazán súlyosnak.

  • Az első gond viszonylag banális volt: az autón nem volt első rendszámtábla. Ez az Egyesült Királyságban szabálysértés, ami bírságot von maga után, de önmagában még nem indokolja az autó lefoglalását.
  • A második probléma viszont már sokkal komolyabbnak bizonyult: kiderült, hogy a durván 110 millió forintot érő sportautó nem rendelkezett megfelelő biztosítással. Az Egyesült Királyságban ez vörös zóna: a rendőrség azonnal lefoglalhatja az ilyen járműveket – és így is történt.

A Lamborghini végül nem az esküvőre érkezett meg, hanem egy tréler platóján végezte.

Így a bérelt autó, az esküvő egyik „fő attrakciója” odalett.

A Lamborghini Huracán Performante Spyder hátsó tengelye előtt korának (2017) legerősebb, könnyített szívórendszerrel és titánszelepekkel szerelt Lamborghini V10-es motorja üvölt. 640 lóerő és 600 Nm hivatott szórakoztatni a pilótát. Nem is akárhogy: az 1382 kg száraz tömeg 2,16 kg/LE arányt ad ki, a 2,9 mp-es 100-ra gyorsulás után további 6,0 mp kell a 200 km/óra eléréséhez, vagy ha inkább megállnánk 100-ról, 31 méteren belül megtehetjük.

12 fotó

A történet jól mutatja, hogy még egy álomesküvőnél is elég egy apró figyelmetlenség – vagy egy komoly adminisztratív hiba –, és máris borul minden terv. Ebben az esetben egy hiányzó rendszám és egy nem megfelelő biztosítás elég volt ahhoz, hogy a több száz lóerős díszkíséretből egy vontatott roncs… vagy legalábbis egy tréleren távozó szuperautó legyen.

Az ifjú pár pedig kénytelen volt Lamborghinivel érkezés helyett valami jóval hétköznapibb megoldást választani a nagy napra.

Mi sem hinnénk el, ha nem mi írtuk volna meg, de 2024-ben történt egy kísértetiesen hasonló eset: