Max Verstappent 2016-os Red Bull-os – futamgyőzelmet hozó – bemutatkozása óta segíti Gianpiero Lambiase, az olasz‒brit versenymérnök a holland legközelebbi munkatársaként az összes futamgyőzelemben, világbajnoki címben kulcsszerepet vállalt.
A 45 éves szakember tavaly óta a Red Bull Racing vezető versenymérnöke is, a 2026-os szezon előtt pedig felmerült, hogy esetleg nem is folytatja a munkát a négyszeres világbajnokkal. Ez nem így alakult, most azonban úgy tűnik, valóban elválnak majd az útjaik, Lambiase ugyanis a McLarenhez tart.
Elsőként a holland De Telegraaf és De Limburger napilapok, majd a szintén holland Racingnews365 és a GPBlog, illetve a brit The Race is tényként közölte, hogy a mérnök aláírt a McLarennel, 2028-tól ő lesz a wokingi alakulat csapatfőnöke. A két év múlva esedékes átigazolás mögött egyrészt az áll, hogy Lambiase jelenlegi szerződése 2027 végéig szól, és természetesen benne van a Forma-1-ben bevett több hónapos kényszerszabadság is, azaz jóval előbb befejezheti az aktív munkát a Red Bullnál. (Más kérdés, hogy Verstappen az F1-ben lesz-e még addigra.)
Külön érdekesség, hogy a hírek nem pusztán Lambiaséről szólnak, állítólag az is megvan, hová megy a McLaren jelenlegi versenyfőnöke, Andrea Stella: az olasz állítólag korábbi csapatához, a Ferrarihoz tér majd vissza, immár csapatfőnökként, Maranellóban a jelenleg ebben a minőségben dolgozó Frederic Vassur utódja lesz. További adalék, hogy Lambiasét korábban állítólag az Aston Martin és a Williams is csábítgatta, de végül a McLarennel tudott megegyezni.



