Egy Mogyoródi úti üzlet parkolójában állt meg szolgálati kocsijával egy zuglói nyomozó tavaly nyáron. Először távirányítóval, majd kulccsal próbálta bezárni a Skodát, de nem sikerült.
A rendőr feltételezte, hogy valaki jelblokkolót használ a közelben, a szeme gyorsan meg is akadt egy fatörzsnek támaszkodó, gyanús figurán. Feltűnés nélkül besétált egy közeli boltba, látszólag felkínálva a nyitva hagyott kocsit. Az autóban a rendőr értékei mellett rendőrségi jelzésű táska és bűnjeltasakok is voltak.
A nyomozó figyelőállásából követte, ahogy az álldogáló férfi – hasitasijában matatva és parkoló prédája felé pillantgatva – megindult, ám az erősítésként érkező rendőrök láttán futásnak eredt. Nem jutott messzire, a fogócska hamar véget ért.
Az ügyészség a férfival szemben – mivel cselekménye a rendőr és a rendőrség tulajdonát is veszélyeztette – kétrendbeli lopás kísérlete miatt nyújtotta be vádiratát. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést és terhelje a vádlottra a több mint 300 ezer forint bűnügyi költséget is.

