A jó öreg stoptábla. Mindenki ismeri, már az óvodások is tudják a jelentését, és ez nem véletlen. A forma, a szín, a kialakítás mind azt szolgálja, hogy ez a közlekedési jelzés kiemelkedjen a táblák erdejéből. Mégis vannak helyek, ahol eltér a forma, a felirat, sőt a szín is lehet más. Utóbbi csak egyetlen szigeten fordul elő a Földön, méghozzá Hawaii útjain. A paradicsomi környezetben akadnak kék stoptáblák, amelyek egy jogi kiskapu miatt létezhetnek.
This blue stop sign
byu/sm9u inmildlyinteresting
Nem volt mindig piros
Ennek a jelzésnek is megvolt a maga evolúciója. A legelső hivatalos amerikai stoptábla sima fekete felirat volt fehér alapon, egy négyszögű táblán. Ez később nyolcszögű kivitelben sárga alapon feketére változott, és ez így is maradt egészen 1954-ig. A piros alkalmazása ezt követően terjedt el, mivel a vegyipar megfelelő technikával állt elő a piros fényvisszaverő felülettel együtt történő felvitelére.

A klasszikus stoptábla (fotó: Grace Cary/Getty Images)
Egyes országokban saját nyelvüknek megfelelően, és nem a stop felirattal látják el ezt a táblát (az arab országokban, Távol-Keleten stb.), de a jellegzetes forma egyértelműen jelzi azt, hogy a járművezetők milyen táblával állnak szemben.
Néhány országban a fehér alapon piros szegélyű és kör alakú stoptáblát is használták, illetve napjainkban is alkalmaznak, mely közepén a jól ismert élére állított piros háromszög, azaz „macisajt” található.
Miért különcködnek Hawaii szigetén?
Hawaiin 37 milliárdos birtokolja a magánterületek 11%-át – ez egy megdöbbentő statisztika, gigantikus területek vannak magánkézben. Ezek nem csak zárt birtokok, a szolgáltatást nyújtó vállalkozások (bevásárlóközpontok, plázák) is idetartoznak, és természetesen ezeken a helyeken is vannak aszfaltozott utak, ahol közlekednek az autósok.
Ezek, akárcsak nálunk, magánutak, ahol jogilag nem hatályosak a KRESZ szabályai. A tulajdonosok mégsem akarnak őrült roncsderbit, ezért ugyanúgy kitáblázzák a kereszteződéseket, mint a közutakon. Csakhogy (és itt jön a képbe a kék szín), az Egyesült Államok egyes területein magánterületen tilos hatóságilag kiadott vagy azokkal megegyező táblák kihelyezése.
Így a tulajdonosok ezt a jogi ellentmondást a kék szín alkalmazásával oldják meg. Ez már nem hatósági tábla, de az üzenete világos minden autós számára: jelzik a megállási “kötelezettséget”.
Az Egyesült Államokban a kék stoptáblák leggyakrabban Hawaiin fordulnak elő, ahol a nagy magánbirtokok és a tiltás kettőse okozza ezt a furcsa helyzetet.
Rengeteg kifejezetten bugyuta közlekedési tábla létezik, de a kék stoptábla legitim közlekedési célt szolgál, tehát ha egy milliárdos meghív a birtokára Hawaii egyik szigetén, és egy kereszteződésnél meglátod a kék táblát, akkor vezess úgy, ahogy Magyarországon is tennéd.

