Hatalmas kráter tátong az E6-os autópálya kellős közepén, miután szombaton egy méretes víznyelő hatására széthasadt a föld. A New Zealand Herald beszámolója szerint a több méteres lyuk nemcsak az autópálya mindkét oldalát, hanem az úttal párhuzamosan haladó vasúti sínek egy részét is magával rántotta Levanger közelében.

A főváros Oslótól mintegy 500 kilométerre történt baleset következtében eltűnt egy dán munkás, aki a hatóságok feltételezése szerint a víznyelőbe esett. A norvég rendőrség szombat délután azt közölte, hogy a férfi feltehetően életét vesztette. Az érintett szakaszon a vasút mentén a talaj stabilizálásán dolgozott a vasúti infrastruktúráért felelős állami vállalat, azonban a cég szerint még korai lenne megállapítani, hogy a munkálatoknak volt-e közük a víznyelő kialakulásához.

Horrorbaleset, kettészakadt az autópálya Norvégiában 1

Augusztus 30-án beszakadt az út az E6-os autópályán Norvégiában. (Fotó: Ole Martin Wold/NTB/AFP)

A szakértők szerint az is okozhatta a balesetet, hogy a környék talaja nagyrészt agyagos, tehát hajlamos az ilyesféle jelenségekre. A földcsuszamlás következtében a föld a szomszédos Nesvatnet-tóba ömlött. Az NBT hírügynökség szerint két ház lakóit kimenekítették, és legalább egy autó a tóba csúszott. A gépkocsi vezetőjének azonban sikerült kiszabadulnia az autóból, és kórházba szállították.

Az E6-os autópályán a víznyelő kialakulása után uralkodó, brutális állapotokról a NRK hírügynökség egy videót is közölt.

Ahogyan azt korábban a Vezess is megírta, hónapokkal ezelőtt Japánban alakult ki egy víznyelő, amibe beleesett egy teherautó: