A mögöttünk álló hétvégén rendezték az angliai Goodwoodban a Festival of Speed nevű rendezvényt, melynek idei kiadása attól volt különleges, hogy a szokásosnál is nagyobb szerepet kapott a Forma-1. A sportág 75 éves múltjából számos versenygéppel lehetett találkozni, régebbiekkel és újabbakkal, sikeres és kevésbé sikeres autókkal egyaránt.

A Red Bull is készült az eseményre, akik jól megszokott módon a 2011-es és 2012-es autóikat járatták meg a nagyközönség előtt. A felfutóra kiállították Sebastian Vettel 2012-es világbajnoki autóját is, volánja mögé pedig egy esport-versenyzőt, Sebastian Jobot ültették.

Jobnak azonban nem jött össze, amit tervezett: az első kanyarban nem tudta elfordítani az autó orrát, így azzal a szalmabálákból álló falba állt. Épp ennek köszönhető, hogy az autó ugyan megtört, de a kár jóval kisebb, mint ami lehetett volna. Szerencsére a pilóta is ép bőrrel megúszta az esetet.

Az RB8-cal egyébként Vettel, valamint csapattársa, Mark Webber hét győzelmet aratott a nemrég menesztett csapatfőnök, Christian Horner irányítása alatt.