Már tavaly, a munkahelyi zaklatási ügye kapcsán, azóta pedig újra és újra, az idei gyenge teljesítmény kapcsán egyre erősebben felmerült, hogy a Red Bull a csapatfőnök Christian Horner elküldésére készül.

Az alakulatot a kezdetek, 2005 óta irányító, hat konstruktőri és nyolc egyéni bajnoki címre vezető angolt korábban még támogatta az energiaital-gyártó thai résztulajdonosi fele, ám a nyár elején már arról szóltak a hírek, hogy ők is kihátráltak mögüle, itt az eredmény.

Ugyan 2023-ban a Red Bull példátlan fölénnyel, dominanciával nyerte meg mindkét bajnoki címet, az azóta eltelt másfél szezonban egyre csökkent a versenyképesség (a konstruktőri cím már tavaly sem lett meg, idén pedig csak a 4. az alakulat, és Max Verstappennek is csak matematikai esélye maradt a címvédésre), ráadásul Horner irányítása alatt veszítették el az immár az Aston Martinnál dolgozó sztártervezőt, Adrian Newey-t, illetve a Red Bull Racing egyik oszlopát, szürke eminenciását, a csapatigazgató Jonathan Wheatley-t, aki azóta már a Saubert (jövőre Audi) erősíti csapatfőnökként.

Az elmúlt két hétben Max Verstappen távozása, a Mercedeshez való átigazolása is újra terítékre került, könnyen lehet, hogy valami ezt illető háttérbeli fejlemény vezetett az azonnali menesztéshez. 

Most egymástól függetlenül a német Bild, a brit Daily Mail és a holland Racingnews365 is arról ír, hogy Hornert azonnali hatállyal felmentették a Red Bull Racing csapatfőnöki posztjáról, a hivatalos közlés is mára várható.

Frissítés: a sajtóhírek után nem sokkal meg is érkezett a hivatalos megerősítés Horner távozásáról, akinek feladatait az Oracle Red Bull Racingnél már a jövő héten következő Belga Nagydíjtól az eddig a Red Bull kisebbik csapatánál, a Racing Bullsnál ugyanezt a szerepet betöltő Laurent Mekies veszi át CEO-ként. A faenzai alakulatnál a veterán szakember, a korábban a Renault/Lotus/Alpine-nál évtizedeket lehúzó Alan Permane veszi át az irányítást.

„Szeretnénk köszönetet mondani a Christian Hornernek az elmúlt 20 évben végzett kiemelkedő munkájáért. A kikezdhetetlen elkötelezettsége, tapasztalata, szakértelme és újító gondolkodása kulcsfontosságú volt abban, hogy a Red Bull Racing a Forma-1 egyik legeredményesebb és legvonzóbb csapatává váljon. Christian, mindent köszönünk, örökre a csapat történetének fontos alakja maradsz!” – mondta a bejelentés kapcsán a Red Bull osztrák vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff.

Ami Horner jövőjét illeti, néhány héttel ezelőtt már hírbe hozták a Ferrarival, ahol az inogó székű, idén lejáró szerződésű Fred Vasseurt válthatná a főnöki poszton.